3p

Az ipari digitalizáció egyik vezető cégének itteni leányánál 26 milliárd forintos tőkeleszállításra került sor, de a cég szerint csak a tőkeszerkezetben történt változás.

Lapunk még november elején írt arról, hogy jelentős, 26 milliárd forintos tőkecsökkentésről határozott a magyar technológiai piac egyik meghatározó szereplője, az ABB csoport itteni leányvállalata, az ABB Mérnöki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Ózdi gyárukat bezárták - Képünk illusztráció (Forrás: google street view)
Ózdi gyárukat bezárták - Képünk illusztráció (Forrás: google street view)

Az akkori Cégközlöny szerint "a törzstőke-leszállításra veszteség rendezése céljából került sor". Ennek lehetséges okaival ebben a cikkben foglalkoztunk:

Természetesen megkerestük a céget, hogy mi áll a döntés hátterében. Az alábbi választ kaptuk a társaságtól:

"Az ABB továbbra is elkötelezett magyarországi jelenléte mellett, közel 500 munkatársával országszerte arra összpontosít, hogy innovatív megoldásokat és kiemelkedő szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek és partnereinek. A vállalat idén ünnepli 30 éves magyarországi működését. A vállalat stratégiájával összhangban az ABB Kft. törzstőkéjét a vonatkozó magyar szabályozásnak megfelelően csökkentettük. Fontos megjegyezni, hogy nem történt tőkekivonás, csak a tőkeszerkezetben történt változás."

A cég jelzése szerint tehát nem arról van szó, hogy 26 milliárd forinttal soványabb lett a tőkeszerkezetük. (A számviteli törvény szerint a jegyzett tőke leszállítása a tőkerendezés azon fajtája, amikor a jegyzett tőke leszállításra kerül a tőketartalékkal, vagy az eredménytartalékkal szemben, amely során a társaság saját tőkéjének összege nem változik, csak a tőkeszerkezete.)

A hatályos cégnyilvántartásokban - így az Igazságügyi Minisztérium által üzemeltetett e-cégjegyzékben - egyelőre még "bejegyzés alatt" megjegyzéssel szerepel a 26 milliárdos tőkeleszállítás, amelynek eredményeképpen a kft. jegyzett tőkéje 436 281 000 forintra száll le.

Az ABB anyacégével kapcsolatos friss hír, hogy robotika üzletága együttműködési megállapodást írt alá a kaliforniai székhelyű Zume-mal, az innovatív és komposztálható csomagolóanyagok globális szállítójával. robotcellákat szállít, amelyek segítségével a Zume globális szinten fenntartható csomagolóanyagokat tud gyártani, hozzájárulva ezzel az egyszer használatos műanyagoktól való függés csökkentéséhez. A mai sajtóközlemény szerint a világszerte, évente keletkező 380 millió tonna műanyagnak csupán 10 százalékát hasznosítják újra. A növényalapú csomagolóanyaggal jelentősen csökkenthető a hulladéklerakókba és az óceánokba jutó műanyag mennyisége. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!