2p

Az ügy hétvégén robbant, a Facebook vezetője azóta nem volt képes semmit sem mondani róla.

Mark Zuckerberg "24 órán belül" meg fog szólalni a Cambridge Analytica-botrányról, értesült az Axios szerdán. "Ez egy komoly dolog, és ezt ő is tudja" - mondta a Facebook vezetőjéről a lap forrása, aki hozzátette: Zuckerberg azért nem beszélt eddig az ügyben, mert a probléma megoldására fókuszált. A konok hallgatással azonban utat nyitott az egyre ádázabb kritikáknak, és már ott tart, hogy mások mellett amerikai szenátorok, Theresa May és az Európai Parlament is magyarázatot követel tőle.

Az Axios szerint Zuckerberg megnyilvánulása a bizalom visszaállítására irányul majd, és a késlekedésére az is okot adott, hogy inkább "valami jelentőségteljeset" akart mondani, mint sebtében kiadni valami közleményt. Időközben a színfalak mögött a cég mérnökeivel hosszas tanácskozásokat folytatott, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a Facebookot, és elérni, hogy az emberek ismét bízzanak abban, hogy az adataik biztonságban vannak.

Ezzel csak az a gond, világít rá a lap, hogy a Facebook számára régóta nyilvánvaló volt, hogy könnyen hozzáférhetőek a felhasználók személyes adatai, sőt, maga a cég döntött úgy 2007-ben, hogy hozzáférhetővé teszi a "közösségi grafikonját", vagyis az ismerősök hálóját, a lájkok és egyéb aktivitások lenyomatát az oldalon. Ebben gyökerezik a mostani botrány.

A Facebooknál pedig a New York Times értesülése szerint alapból az az irányelv, hogy a belsős nyomozások által feltárt kényes ügyeket nem jelentik a nyilvánosság felé, majd amikor azokra a cégen kívül is fény derül, akkor sem kommunikálnak róla semmit, mert féltik a cég hírnevét - ami pont a titkolózástól és a későbbi hallgatástól sérül a legtöbbet. Erről az irányelvről állítólag folyamatosan komoly vita folyik a cég vezetőségében, ahol a jogi osztály van a hallgatás, a biztonsági osztály pedig a kommunikáció mellett. A Facebook biztonsági vezetőjéről, Alex Stamosról úgy hírlik, augusztusban lelép a cégtől, és lehetséges, hogy pont emiatt az ellentét miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!