2p

Jelentősen, 50 százalékkal emelkedett 2018 harmadik negyedévében a magyar vállalkozásokat érintő kényszertörlések száma, ezzel a három éve javuló trend fordult meg - derül ki a Bisnode Magyarország pénteken közzétett, legfrissebb adataiból.

Idén az év első kilenc hónapjában 20 621 céget szüntettek meg kényszertörléssel, 6846-tal többet, mint 2017 azonos időszakában. Ennek ellenére is kevesebb, 28 016 cég szűnt meg, mint a tavalyi év harmadik negyedévében, és jelentősen, 34 százalékkal csökkent a csődök, 20 százalékkal a végelszámolások, és 10 százalékkal a felszámolások száma.

Az elemzés szerint a cégalapítások száma csaknem 3 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, és 12,3 százalékkal csökkent a cégmegszűnéseké is, de a működő vállalkozások száma ezzel együtt is tovább csökkent.

Idén 500 614 cég működött Magyarországon, ami 2 százalékkal, csaknem 10 700-zal kevesebb, mint tavaly októberben. Vagyis még mindig több cég szűnik meg, mint indul. A most mért csökkenés már meghaladja a 2017-es év során regisztrált 1,22 százalékos értéket, vagyis idén nagyobb mértékű lehet a visszaesés - jegyezte meg Keleti József, a Bisnode ügyvezetője a közleményben.

Három iparágban bővült a cégek száma egy év alatt: a kommunális tevékenységet végző cégek száma 167-tel nőtt, ami 4,4 százalékos bővülés. Az építőiparban 476-tal volt több cég, ez 1 százalékos bővülés, illetve a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén működő cégek száma nőtt 5-tel, ami 1,8 százalékos bővülés.

A legnagyobb csökkenést tavalyhoz képest a kiskereskedelmi ágazat szenvedte el, idén októberben 52 403 cég működött a területen, ami 1946-tal, 3,6 százalékkal volt kevesebb. Ezt követik a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző társaságok, ahol 1779-cel, majd a nagykereskedők, ahol 1767-tel kevesebb cég működött mint tavaly. A cégalapítások számát az építőipar vezeti, ahol 3709 új társaság jött létre a vizsgált időszakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!