3p

Egy követője Twitteren megkérdezte, tudna-e segíteni a mentőakcióban. A nagyvállalkozó erre úgy döntött, a SpaceX-től és Boring Company-tól is mérnököt küld a helyszínre. Azt vizsgálják, át tudják-e fúrni a barlang falát.

Elon Musk amerikai nagyvállalkozó két cégétől mérnököket küld a thaiföldi barlangbalesethez, hogy kiderítsék, tudnak-e valamilyen módon segíteni a két hete bennrekedt fiúkat kimentésben. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) meghívta a fiúkat a moszkvai világbajnokság döntőjére.

Elon Musk pénteken Twitter-üzenetekben tudatta intézkedéseit azután, hogy egy twitterező szemére vetette: nem tesz eleget a barlangban rekedtek kiszabadításáért. A mágnás Boring nevű cége járatos az alagútfúrásban, nagyon fejlett radarja van földrétegek vizsgálatához. Szakemberei azt ötlötték ki, hogy egy légjárat fúrásával ki lehetne menteni a Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenkét diákot és edzőjüket. Musk nevéhez fűződnek egyebek közt a SpaceX és a Tesla vállalkozások.


Az ifjúsági focicsapat tagjai és edzőjük június 23-án rekedtek benn a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken levelet küldött a thaiföldi labdarúgó szövetségnek, mély együttérzéséről biztosítva a gyerekek és edzőjük családjait, egyúttal meghívta a barlangban rekedtek fiúkat Moszkvába, a jelenleg zajló labdarúgó világbajnokság döntőjére, amely július 15-én lesz. A fiúk - focisták lévén -, rendszeresen kérdezősködnek a rájuk vigyázó búvároktól a vb történéseiről.

A mentésben pénteken meghalt egy búvár. A 38 éves férfi korábban tagja volt a thaiföldi haditengerészet elit alakulatának. Feladatát ugyanakkor még teljesíteni tudta: eljuttatott egy oxigénpalackot a kijelölt helyre, de visszafelé eszméletét vesztette és meghalt. A búvárok oxigénpalackokat helyeznek el a barlangban tervezett több kilométeres mentési útvonal mentén.



A mentésbe önkéntesen bekapcsolódó dán búvár, Ivan Karadzic a nehézségeket jellemezve a dpa német hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy a kifelé vezető járatok "helyenként olyan szűkek, hogy le kell venni a magukra öltött oxigénpalackot, és maguk előtt átttolni a szűkületen". Szavai szerint ezt a problémát csak valamilyen speciális búvár felszereléssel lehetne áthidalni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!