2019. április 3. 13:01

Márciusban már minden jelentős korcsoportban piacvezető volt a TV2 Csoport. Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az ő portfóliójuk nagyobb, mint amivel az RTL Magyarország rendelkezik.

Tizenhat év után először idén márciusban sikerült mindhárom jelentős célcsoportban (18-59, 18-49, 4+) az egész napot vizsgálva a TV2 Csoportnak megelőzni konkurensét, áll a társaság ma kiadott közleményében. Mint írják az egész napot tekintve 2019 márciusában a TV2 Csoport együttes közönségaránya magasabb volt az RTL Magyarország közönségarányánál mindhárom vizsgált célcsoportban.

A hagyományosan idősebb nézőkkel rendelkező TV2 a legnagyobb különbséget a teljes lakosság körében érte el, itt 4,5 százalékpont volt a differencia. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a korosabb lakosok több időt töltenek a készülékek előtt. Ugyanakkor ennél jóval kisebb, 1 százalékpontos volt a különbség a hirdetők számára inkább számító 18-59 éves korcsoportban.

Miután az aktív korúak (18-49 illetve a 18-59 éves korcsoportok) esetén a zászlóshajóknak számító csatornákat tekintve az RTL Klub továbbra is jobban áll, mint a TV2, ezért az előzés a kábelcsatornák révén valósult meg. Ezt kvázi a TV2 közleménye is megerősíti, ők ugyanis azt írták, hogy a fölény kizárólag a kábelcsatornákat tekintve is érzékelhető. A TV2 kábelcsatornái együttesen mind főműsoridőben, mind az egész napot tekintve magasabb közönségarányt értek el március hónapban, mint az RTL Magyarország kábelcsatornái, mindhárom vizsgált célcsoportra vonatkozóan (18-59, 18-49, 4+).

Márciusban a TV2 kábelcsatornáinak együttes közönségaránya (SHR%) a 18-59-es célcsoportban, egész napot tekintve az eddigi legmagasabb volt (15,6%). Nem ír róla a médiavállalat közleménye, de az mfor.hu hetente megjelenő írásaiból kiderül, hogy az RTL Magyarország legerősebb kábelcsatornái, a F+ és a Cool a korábbi eredményeikhez képest idén gyengébben teljesítettek. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a TV2 Csoport portfóliója nagyobb, mint a versenytársáé, és ez is érvényesül a jobb számokban. Lapunk a közelmúltban hosszabb elemzés keretében vetette össze a médiavállalatok csoportszintű eredményeit, ahol jeleztük, hogy a TV2 az általuk kitűzött feltételek alapján sokat javult az elmúlt időszakban. Ugyanakkor arról is érdemes szót ejteni, hogy az RTL Klub és az RTL Magyarország is hosszú évek óta azt kommunikálja, hogy számukra az úgynevezett kereskedelmi célcsoport (18-49 évesek) és a főműsoridős sáv (19-23 óra között) a mérvadó, és ebben továbbra is jól állnak.