3p

Hogyan lehet gondtalan egy költöztetés Budapest belvárosában? Ennek járunk most utána. Ha megfogadja az ezen írásunkban található tippeket, akkor gördülékenyebbé válhat az Ön költözése is.

Ez az egész folyamat nem ott kezdődik, amikor a szállítóeszköz begördül a házunk elé. Ennél sokkal korábban! Erről mindenképp tudnia kell, és használnia is kell a tippjeinket, hogy időben és felkészülten várja a költöztetéssel megbízott szakembereket.

Költöztetés Budapest belvárosában: buktatók

Először is gondoljuk végig, hogy milyen gondunk lehet abból, hogy a fővárosunk legbelsőbb kerületeiből szeretnénk költözni. Zsúfolt és szűk utak, nagy forgalom, kevés parkolási lehetőség, stb. Ezek mindegyike nehezítő körülmény, de valamelyest ki tudjuk küszöbölni, ha előre gondolkozunk.

Biztosítanunk kell a teherautónak a felpakoláshoz a megfelelő helyet, lehetőleg minél közelebb a lakásunkhoz. A legjobb az, ha az utcára kilépve azonnal pakolható is lenne be minden. Ez nem mindig megoldható, de azért meg kell próbálni.

Már a költözés előtti napon foglalni kell a helyet, ami legalább 2 autónyi. Erre több módszer is van. Általában saját autóval vagy kihúzott kukás konténerekkel jelzik az emberek, hogy foglalt a terület. Emellett érdemes egy elkerítőszalagot is alkalmazni, hogy jelöljük vele a pontos területet, amire szükségünk van. Erre érdemes egy-két papírt is kitenni, amire ráírjuk, hogy rakodási terület.

Ezzel máris a problémák nagy részén túl tudtuk tenni magunkat. Azzal, hogy közel meg tud állni a teherautó, még spóroltunk is, méghozzá időt és pénzt egyaránt.

Csak azt vigyük, amit muszáj

Itt a remek alkalom, hogy megszabaduljunk mindentől, amire már nem lesz szükségünk. Érdemes akár 1-2 hónappal is a költözés előtt belevágni, mert ha sok cuccunk van, akkor sok időbe fog telni. A felesleges holmijainkat pedig elajándékozhatjuk, eladhatjuk, vagy le is adhatjuk akár adománygyűjtő pontokba.

Egy tipp, hogy hogyan tudod eldönteni, hogy kell-e vagy sem: tegye fel magának a kérdést, hogy külföldre magával vinné-e? Ez jelentősen le tudja redukálni a szállítandó mennyiséget.

Gondoskodjunk a csomagolóanyagokról

Legyen szó vidéki szállításról vagy Budapest belvárosáról, mindenhol szükségünk lesz csomagolóanyagra. Egy költöztetés Budapest utcáin annyiban lesz érdekesebb, hogy ismerve a nagyvárosi rosszabb, akadályokkal teli utakat, nagyobb védelemre lehet szükségünk. Ez pedig több csomagolóanyagot jelent.

Jelöljük, hogy mi micsoda!

Amikor dobozokba pakolunk el, akkor szeretnénk majd később tudni, hogy melyikbe mi került. Konyhabútor alkatrészei, neszesszer, gyerekjátékok? Sokkal könnyebbé tesszük magunknak a kipakolást, ha be van jelölve, hogy mely doboznak mi a tartalma. Érdemes legalább két oldalra (köztük a tetejére is) felírni ezeket az információkat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!