2p

Nőtt a árbevétel és a nyereség is. 

Az Alteo csoport 58,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első fél évben, 55 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 10 százalékkal, 8,8 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn. A vállalatcsoport konszolidált kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) az első hat hónapban 8 százalékkal, 12,7 milliárd forintra emelkedett az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Erről a szintén a Klasszis Media-hoz tartozó Privátbankáron is olvashatnak részleteket.

Ifjabb Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója az energiakiskereskedelem jelentős eredményét is kiemelte. Fotó: Alteo
Ifjabb Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója az energiakiskereskedelem jelentős eredményét is kiemelte. Fotó: Alteo

Az eredmény elsősorban a hő- és villamosenergia-termelést irányító Alteo Szabályozási Központ eredményességének köszönhető, ami további lendületet vehet a Megújuló Szabályozási Központ elindításával.

a féléves számokat kedvezően befolyásoló tényezők közül. A vállalat sikeres portfóliószűkítést hajtott végre, amelynek eredményeként az értékesített villamos energia volumene csökkent ugyan, de a jól szelektált ügyfélkör révén sokat javítottak az üzletág nyereségességén.

A fejlesztések közül kiemelték a saját beruházásban és kivitelezésben épülő naperőművet, amellyel a vállalat naperőművi portfóliója a duplájára nő. Az erőmű várhatóan 2024 második félévétől kezdhet el termelni a Nógrád vármegyei Tereske község határában.

Jelentős lépésként értékelték egyebek mellett a nagykőrösi biogáz-üzem megvásárlását, valamint az Alteo többségi tulajdonában álló FE-GROUP Zrt. szerződéskötését kétéves időtartamra a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős MOHU Zrt.-vel. A növekedés fenntartásához további befektetések és beruházások végrehajtását tartja szükségesnek az energetikai cég menedzsmentje. (MTI)
 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!