2019. január 23. 07:00

Ők biztosítják a megfelelő iskolai internetes sávszélességet.

3,412 milliárd forint - ekkora adóssága volt tavaly év végén a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnek (KIFÜ), amivel a leginkább eladósodott állami intézménynek számított. Sok olvasónk bizonyára soha nem is hallott erről - az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irámyítása alatt álló - szervezetről.

Sokba kerül a hálózat fejlesztése Sokba kerül a hálózat fejlesztése

A honlapjuk szerint tevékenységük két nagy területre bontható:

  • uniós és hazai forrásból megvalósuló informatikai projektek vezetési, minőségbiztosítási feladatainak ellátása, a projektek előkészítésétől a megvalósításán keresztül azok lezárásáig,
  • informatikai infrastruktúra fejlesztése és üzemeltetése, valamint arra épülő szolgáltatások nyújtása a hazai közoktatási, felsőoktatási, kutatási intézmények, közgyűjtemények számára.

Talán többet mond a munkájukról néhány konkrét projekt bemutatása. A KIFÜ menedzseli például a Szupergyors Internet Programot, amelynek célja, hogy 2020-ra minden háztartás számára elérhető legyen a legalább 30 Mbps sebességű interneteléréshez való hozzáférés lehetősége, és hogy a háztartások legalább 50 százalékában 100 Mbps -os internet-hozzáférés álljon rendelkezésre. A Diákháló Program segítségével pedig valamennyi köznevelési intézményben biztosítják a megfelelő internetes sávszélességet.

A 2018. évi elemi költségvetésüket 7,2 milliárd forint kiadással tervezték, amivel szemben 474 millió forint bevétel állt a szolgáltatások után fizetett ellenértékként. Ezt fejelte meg a "központi irányító szerv" 6,7 milliárdos támogatása.

A Magyar Államkincstár által közölt friss adósságlistából nem derül ki, hogy miért keletkezett ekkora adóssága a KIFÜ-nek, de az arányok alapján vagy az internetes szolgáltatások, dologi kiadások, beruházások utáni kiadások szállhattak el, vagy a központi irányító szerv, vagyis az ITM maradhatott el tavaly a támogatás nyújtásával.

Mindez azt jelenti, hogy az "örökös bajnok" egészségügyi intézmények leszorultak az első helyről az adósságlistán. A dobogó második és harmadik fokára azért odaértek: a Péterfy kórház 1,77 milliárdos adóssággal zárt, a Honvédkórház 1,4 milliárd forinttal. Úgy, hogy az egészségügyi intézményekben az év végén 55 milliárdos adósságkonszolidációt hajtott végre a kormány. Utóbbi intézménynek novemberben még közel 3,2 milliárd forint, a Péterfynek 3,44 milliárd volt az adóssága.

Az egészségügyi ágazatnak összességében 15,1 milliárd forint volt az adóssága év végén, míg a teljes államháztartási körben 28,4 milliárd. Ez 44,3 milliárddal alacsonyabb egyébként, mint egy hónappal korábban volt.

Cetelem MKB Cib Tov·bbi aj·nlatok