2p

Újabb fordulat jöhet a debreceni akkugyár ügyében.

A debreceni CATL-gyár érdekében folyó földkisajátítások leállítását kérte Tárkányi Zsolt Tisza-képviselő a városi önkormányzattól csütörtökön a Facebook-oldalán. A politikus szerdán részt vett Kapitány István leendő gazdasági miniszter és a kínai cég magyarországi vezetőinek informális találkozóján.

Az akkumulátorgyár vezetői szerint a Debrecen és Nagykereki közötti vasútvonal zavarja az üzem napi működését. Emiatt a debreceni önkormányzat megkezdte a vasútvonal által érintett állami terület kisajátítását, hogy azt átadhassa a CATL-nek. Mivel még nem lépett hivatalba a Tisza-kormány, nem tudni, pontosan hogy áll az ügy – írta Tárkányi Zsolt.

„Ezért a következő kéréssel fordulok a városvezetéshez: állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! Nincs vesztegetni való időnk, döntést kell hozni: Debrecen és a régió vagy az akkugyár érdeke a fontosabb? A Tisza álláspontja egyértelmű: a területen maradjon meg a vasút akkugyár helyett!” – tette hozzá.

A gyár épült a vasút mellé és nem fordítva, így alkalmazkodnia is a gyárnak kell.

„A vonal újranyitása kiemelt célunk, ebből nem engedünk” – írta a politikus.

„Világossá tettem, hogy elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy az idegenrendészeti szabályokat kijátszva, turistavízummal érkező, sokszor szakvizsga nélküli ázsiai munkások is dolgoznak a gyárban. Június 1-től átmeneti időszakra a Tisza minden harmadik országbeli vendégmunkás behozatalát határozatlan időre felfüggeszti. Ez komoly vitapont volt, de ugyanazt mondtuk, mint a kampányban, így meglepetést itt sem okoztunk” – közölte a szerdai megbeszélésre utalva.

Tárkányi Zsolt kiemelte: minden erejével azon lesz, hogy a hatóságok tehessék a dolgukat, betartathassanak minden környezetvédelmi szabályt, ehhez pedig minden erőforrást biztosítani fognak, egyben megteremtik a valós, elrettentő erejű bírságok kiszabásának lehetőségét is.

Végső esetben a szabálytalankodó gyárak működését is felfüggesztik – tudatta.

Nem politikusok őrködnek majd a szabályok betartása felett, hanem a független hatóságok szakemberei, mert „az elmúlt években a probléma éppen az volt, hogy politikusok felülről adtak utasításokat a hatóságoknak” – írta a politikus, helyi országgyűlési képviselő.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!