2p

A techvállalat elindítja a saját hírgyűjtő platformját - csakhogy annyira kedvezőtlen feltételekkel osztanák el a bevételeket a hírszolgáltató partnerek között, hogy a kiadók egy emberként akadtak ki.

A Buzzfeed értesülése szerint március 25-én jön az Apple következő nagy rendezvénye, melyen Tim Cook vezérigazgató várhatóan a vállalat hírgyűjtő platformját jelenti majd be. Az viszont valószínűtlen, hogy itt debütálna az AirPodok új generációja és az új iPad Mini.

Az előfizetéses hírszolgáltatás elindításáról már pletykálnak egy ideje az iparági berkekben, és hogy most jött el az ideje a lepel lerántásának, arra az utal, hogy a Buzzfeed forrásai szerint a márciusi rendezvény "előfizetéses fókuszú" lesz. Azt azonban nem kommentálták, hogy az Apple videóstreamelő szolgáltatását is itt jelentenék majd be. Korábbi értesülések szerint egyébként ezt a szolgáltatást már áprilisban elindítanák, ami azért elég esélyessé teszi a március végi bemutatását.

Az is lehetséges viszont, hogy egy kicsit csúsztatnak majd a rendezvény dátumán, mert a feltételezett fő attrakció, a "hírszolgáltatás Netflixének" becézett hírgyűjtő heves ellenállásba ütközött a hírszolgáltatói-kiadói oldalon. A kiadók azért akadtak ki az új szolgáltatásra, mert a hírek szerint az Apple a tervezett havi 10 dolláros előfizetési díj felét megtartaná magának, és csak a maradék öt dollárt osztaná szét a kiadók között, annak megfelelő részesedéssel, hogy hányan olvasták a partneroldalak egyes sztorijait. A kiadóvezetők szerint ez a szűkmarkú eljárás egyáltalán nem megszokott a hasonló megegyezéseknél.

Az Apple nem kommentálta a Buzzfeed értesüléseit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!