2020. március 16. 06:06

A bankok azonban mindent elkövetnek, hogy ha hosszabb várakozási idő alatt is, de zavartalan legyen az ügyfelek kiszolgálása - olvasható a Magyar Bankszövetség közleményében. A mától érvényes iskolabezárások miatt lapunk értesülései szerint több banki alkalmazott sem tud bemenni a munkahelyére, mert nem tudja hová tenni a gyermekét, emiatt lesznek olyan bankfiókok, amelyek nem nyitnak ki. Számuk országszerte mintegy 1 százalékra tehető, ami azt jelenti, hogy 15-16 fiók maradhat ma zárva.

"A bankrendszer résztvevői folyamatosan figyelemmel kísérik a koronavírussal kapcsolatos híreket és információkat, és ezeknek megfelelően biztosítják a pénzügyi szolgáltatások zavartalanságát" - ezt tette közzé ma reggel a Magyar Bankszövetség.

Eszerint "a magyar bankszektor a bankfiókok nyitvatartását úgy tervezi, hogy a vírushelyzet lehetséges kockázatait számba véve nagy számban legyenek normál üzemmenet szerint nyitva tartó fiókok. A bankfiókok túlnyomó többsége a szokott módon fog működni most hétfőtől is, az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz. Az esetlegesen zárva maradó fiókokról a bankok honlapján tájékozódhatnak".

"A válságkezelési intézkedések részeként előfordulhat, hogy a bankfióki szolgáltatások optimalizációja miatt egyes kisebb forgalmú helyeken szüneteltetik a személyes kiszolgálást, hogy a banki munkatársakat a nagyobb hatékonyságú területekre és egységekbe tudják átcsoportosítani - hívja fel a figyelmet a Bankszövetség közleménye. "A banki termékek és szolgáltatások elektronikus elérhetőségét kiemelt figyelemmel biztosítják a bankszektor tagjai."

A Magyar Bankszövetség értékelése szerint a bankszektor működése stabil, és ez az állapot biztonságosan fenntartható.

"Kérjük a bankfiókokat választó ügyfeleket, hogy

  1. vírusfertőzési tünetek esetén ne menjenek be a bankfiókokba,
  2. alkalmazkodjanak ahhoz, ha közegészségügyi okokból egyes, nagyobb forgalmú bankfiókok egyszerre csak megadott számú ügyfelet fogadnak,
  3. várakozás során, egymástól legalább egy méteres távolságot tartsanak,
  4. minimalizálják az ügyintézési időt és tevékenységet,
  5. az elektronikus csatornákon elintézhető ügyeket digitálisan rendezzék.

Vegyék igénybe az internetbankok, mobilbankok, videobankok szolgáltatásait, használják az azonnali fizetési szolgáltatást. Ezek segítségével ugyanis gyorsan, biztonságosan és könnyen el tudják intézni pénzügyeiket. Vásárláskor használják bankkártyáikat, az érintőkártyákat ki sem kell adni a kezünkből. Nem csak praktikus ez a megoldás, de higiénikus is.

A bankfiókokban dolgozók aktuális létszáma és az ügyféltérben tartózkodó ügyfelek számának korlátozása miatt előfordulhat, hogy egyes, nagyobb forgalmat bonyolító fiókok előtt várakozniuk kell az ügyfeleknek. Ebben az esetben kérjük az ügyfelek türelmét! 

Az összes ügyfélnek pedig köszönjük, hogy a fenti pontok alkalmazásával hozzájárul a közös védekezéshez" - olvasható a Bankszövetség ma reggeli közleményében. 

Cikkünket folyamatosan frissítjük a banki honlapokon megjelenő információkkal.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.