4p

Akár 10 százalékkal is nőhet a munkanélküliek száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Mai közleményében a megnövekedett költségekkel indokolta az Electrolux mintegy 800 dolgozó leépítését, a porszívó- és hűtőgyártással foglalkozó dolgozókkal ma közlik az elbocsátás részleteit. A mostani leépítés nem új bejelentés, hiszen már év elején a cég tervei között szerepelt a költségek racionalizálásának ezen módja. A hvg.hu szerint azonban nem csak ebben az üzemben lesznek elbocsátások. Ezzel párhuzamosan Nyíregyházán 100 millió eurót költ a társaság automatizálásra. Érdekesség, hogy a hűtőgépgyártás egy részét, egészen pontosan 70 ezer beépíthető hűtőszekrény gyártását a cég 2015-ben helyezte át az észak-olaszországi Suseganában levő gyárából Magyarországra. 

Az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. 2018-ban átlagban 2807 főt foglalkoztatott, ebből 2385 volt fizikai, 422 szellemi. A fizikai állományból mintegy 1450-re tehető a saját foglalkoztatott, a többi bérelt – alapvetően Ukrajnából – munkaerő.

A leépítés nagyságát jól jelzi, hogy hasonló mértékű tömeges elbocsátásra idén nem volt példa, sőt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat júliussal záródó adatai alapján egyetlen hónapban sem haladta meg a 800 főt a csoportos leépítéssel érintettek száma. Ráadásul a statisztika szerint Jászberényben júliusban mindössze 500 volt a regisztrált álláskeresők száma, vagyis hirtelen több mint a duplájára nőhetne a munkaügyi hivatal leterheltsége.

A leépítéssel érintett 800 dolgozó azonban jó eséllyel nem mind helyi lakos, a város vonzáskörzetéből is feltehetően sokan dolgoznak az Electrolux gyárában. Ám a leépítés mértéke még megyei szinten is jelentősnek mondható.

Gyártósor az Electrolux nyíregyházi hűtőgépgyárában. MTI Fotó: Balázs Attila
Gyártósor az Electrolux nyíregyházi hűtőgépgyárában. MTI Fotó: Balázs Attila

A Központi Statisztikai Hivatal második negyedévre vonatkozó adatai szerint a megyében 8400 munkanélküli volt, vagyis a térségben élő állás nélküli személyek létszáma közel 10 százalékkal ugrana meg, a munkanélküliségi ráta pedig a jelenlegi 4,8 százalékról 5,2 százalékra.

Az adatokból is jól kirajzolódik, a régió munkaerőpiacához mérten milyen jelentős mértékű leépítésről van szó. A lépés valódi hatása azonban a fentieknél kisebb mértékű lehet, hiszen annak minimális esélye van, hogy az elbocsátott dolgozók közül senki sem tudna elhelyezkedni.

Azt, hogy a cég milyen intézkedésekkel segíti a leépített dolgozókat, várhatóan a kora délutáni órákban fog kiderülni, információink szerint ekkor ad ki ugyanis hivatalos tájékoztatást az Electrolux magyarországi érdekeltsége.

Az elbocsátással érintettek sorsát a Pénzügyminisztérium is figyelemmel fogja követni - közölte a tárca kedd délután. A közlemény szerint a megyében mintegy 5000 betöltetlen állás van, az elbocsátott munkavállalók elhelyezkedését pedig könnyítheti, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye is egyike azon térségeknek, amelyekben már elindult a munkaügyi hivatalok hatékonyságát, illetve a vállalatokkal való szoros kapcsolattartást erősítő Munkaerő-piaci reformprogram. Ennek keretében az érintett munkavállalók elhelyezkedését szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással is segítik. A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat mobilitási támogatásai szintén könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását.

Az 1919-ben alapított, stockholmi székhellyel működő Electrolux egyebek mellett az Electrolux, AEG, Anova, Frigidaire, Westinghouse és Zanussi márkái révén évente több mint 60 millió háztartási és professzionális terméket értékesít, több mint 150 piacon. Nettó árbevétele 2018-ban 124 milliárd svéd korona (tavaly év végi árfolyamon: 3889 milliárd forint), adózott nyeresége 3,8 milliárd svéd korona (119,2 milliárd forint) volt. Világszerte több mint 54 ezer főt foglalkoztat.

Az Electrolux által 1991-ben privatizált jászberényi cég éves nettó árbevétele 2015-ben érte el a csúcsát, 275 milliárd forintot, amivel az Electrolux Lehel Kft. abban az évben a 25. legnagyobb magyar vállalat volt, az export volumenét tekintve pedig a 17. Éves forgalma azóta évről évre csökkent, 2018-ban közel 221,6 milliárd volt. 22 milliárddal kevesebb a 2017-esnél, alapvetően amiatt, hogy a Global Sourcing tevékenységét Svédországba helyezték át – derül ki a kft. tavalyi éves beszámolójából. Közel 2,5 milliárdos 2018-as adózott nyeresége ugyanakkor több mint 600 millióval haladta meg a 2017-est. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!


AJÁNLOTT VIDEÓK