2p

Az Opus Global közvetett tulajdonában álló Mátrai Erőmű Zrt. igazgatósága a kizárólagos tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Bányászati Mélyépítő Kft. törzstőkéjét emeli fel 250 millió forinttal, 500 millióra.

A törzstőke-emelést az egyszemélyes tulajdonos Mátrai Erőmű Zrt. pénzben teljesíti, legkésőbb október 31-éig – derül ki az Opus Budapesti Értéktőzsdén megjelent tájékoztatásból. Amely szerint a törzstőke-emelés célja, hogy a kft. bővíteni tudja a tevékenységét, és belépjen a bányák segédgépekkel történő kiszolgáláshoz az ahhoz szükséges földmunkagépek egy részének megvásárlása útján. 

A Mátrai Erőmű Zrt. a 2018-as évét 73,6 milliárd forintos árbevétel mellett 817 milliós veszteséggel zárta, saját tőkéje 92 milliárdot tett ki. A szóban forgó kft-je pedig az elmúlt évben 343 milliós forgalmat ért el, adózott nyeresége meghaladta az 1,1 milliót, saját tőkéje pedig megközelítette a 242 milliót.

A tőkeemelésről szóló bejelentés annak fényében érdekes, hogy a 24.hu néhány nappal ezelőtti értesülése szerint az Opus fontolgatja, a Mátrai Erőmű többségét vagy egészét eladná az államnak. Azért, mert a szénégető erőmű további működtetése súlyos milliárdokat emészt majd fel. A ligniterőmű tavaly kétségtelenül 7 milliárd forintos állami támogatásra kényszerült, tulajdonosai – köztük az Opus – mégis 11,2 milliárdos osztalékot vettek ki a cégből. 

Állítólag az eladásról az erőmű vezetése már egyeztetett is az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. Sőt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtöki kormányinfón kapott is erre vonatkozó kérdést, amire azonban azt válaszolta, hogy kormánydöntés még nem született a Mátrai Erőmű megvásárlásáról.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!