2p

Immár második éve csak veszteséget termel a felcsúti focialapítvány tulajdonában lévő Puskás Ferenc Sport Hotel, a dolgozók ebből viszont semmit sem érezhetnek, hiszen tetemes béremelés történhetett.

Határidő előtt vagyunk, mégis szépen szállingóznak a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó cégek 2018-as beszámolói is, most épp az alcsúti arborétum mellett működő Puskás Ferenc Sport Hotelt üzemeltető cég dokumentumai kerültek nyilvánosságra. A Puskás Ferenc Sport Hotel Kft.-re nem lehet panasz, már ami a bevételeket illeti, hiszen a 2017-es 180 millió forint után 214,5 millió folyt be a kasszába, melynek zöme, 193 millió forint a cég alaptevékenységéből, vagyis a cégkivonat szerint éttermi, mozgó vendéglátásból származott. Emellett közel 3 milliót köszönhetnek a helyszín bérbeadásának - a honlapjuk alapján főként esküvők helyszíne lehet a hotel -, 18 millió pedig nem az alaptevékenységből származó bevétel volt.

Forrás: puskashotel.hu
Forrás: puskashotel.hu

Noha a bevételek közel 20 százalékkal ugrottak meg egy év alatt, a költségek, főként a személyi jellegű ráfordítások elszállása miatt a cég semmit nem tudott profitálni a több bevételből. Az anyagjellegű ráfordítások minimálisan csökkentek ugyan, 92 millióról 90-re, a személyi jellegűek viszont több mint a harmadával emelkedtek: 89 millióról 121 millióra.

Utóbbi hátterében azonban nem az alkalmazottak gyarapodása állhat, hiszen az átlagos dolgozói létszám 33 főről 24-re apadt 2018-ban. Nekik viszont brutális mértékben, 85 (!!!) százalékkal nőtt az átlagbérük a bérköltség alapján.

A 2017-es 186 015 forint után tavaly már 344 944 forint volt az átlagbér a Kft.-nél.

Igaz, az átlagbér emelkedésében az is szerepet játszhatott, ha az elbocsátott dolgozók fizetése a legalacsonyabbak közé tartozott a cégen belül.

A bevételek és ráfordítások eredőjeként már üzemi szinten is veszteséges lett a hotel, amit az adófizetési kötelezettség csak tovább fokozott. Így a felcsúti focialapítvány sporthotelje 2018-ban sorban a második veszteséges évét zárta. Igaz, a mínusz egyáltalán nem tartozik a kigazdálkodhatatlan kategóriába, főleg annak fényében nem, hogy a Kft. közvetlen tulajdonosa a TAO-támogatások legnagyobb nyertese, az adományozó gazdálkodói szervezetek kedvence, A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. A cég a korábbi 2,3 milliós vesztéség után tavaly 1,4 milliós mínuszt volt kénytelen elkönyvelni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!