2p

Homlok Zsolt vállalkozásai akkor robbantak be, amikor közel került a felcsúti nagytőkés családjához.

Mészáros Lőrinc vejének remek éve volt, miután Mészáros Lőrinc veje lett, hiszen csak egyik cégéből 855 millió forintot vehet ki, írja a 24.hu. Homlok Zsolt vállalkozásai kevesebb mint két év alatt fordultak veszteségesből nyereségesbe, de a lap szerint főleg az elmúlt egy év volt számukra sikeres - ennyi telt el azóta, hogy Homlok feleségül vette Mészáros középső lányát, Ágnest.

Homlok 2016 szeptemberéig a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetője volt, az itt töltött idő alatt többször is dolgozhatott Felcsút nemrég leköszönt polgármesterével, hiszen a Homlok vezette cég kapott megbízást a felcsúti kisvasút építésére, a dél-balatoni vasút 100 milliárd forintos megaberuházásában pedig konzorciumi társa volt Mészáros cégének, az R-Kord Kft.-nek. A későbbi vőt '16 őszén menesztették a Swietelsky éléről, akkor csapott fel vállalkozónak.

2016 novemberében megalapította saját vasútépítőjét, a Homlok Zrt.-t, mely még egy éves sem volt, amikor konzorciumi tagként elnyert egy 5,5 milliárdos munkát a MÁV Zrt.-től, a kisvárdai vasútállomás és környezete fejlesztésére. Ebben a projektben az alvállalkozó Mészáros R-Kordja volt. Homlok tavaly nyáron bevásárolt a csehországi Vasútvillamosító Kft.-be, mely már egy nagyobb feladatot nyert meg az R-Korddal közösen: egy 23 milliárdos darabot az észak-balatoni vasútfelújításból.



A Vasútvill tavaly 7,3 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 3,1 milliárd forint után, a 676 millió forintos veszteséget pedig 1,8 milliárd forint nyereségbe fordította. Homlok 855 millió forintot vehet ki a cégből.

Homlok 85 százalékos tulajdonos a 2016 novemberében alapított Homlok Építő Zrt.-ben, ez működése első teljes évében 650 millió forint bevételt könyvelt el és 45 millió forint nyereséget ért el.

A vő az igazgatóság tagja Mészáros nagyobbik leányával, Beatrix-szal együtt a tavaly december végén alapított RM International Zrt.-ben.

További Homlok-sikerekről a 24.hu-n lehet olvasni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!