4p

Indulása első éveiben működött utoljára veszteségesen a felcsúti focicsapat mögött álló gazdasági társaság, de akkor közel sem olyan mértékű volt a mínusz, mint tavaly. Tehát nemcsak az utolsó sorban szereplő veszteség meglepetés, de annak mértéke is.

Egészen váratlan tartalmú éves beszámolót tett közzé az NBI-es focicsapat mögött álló Puskás Futball Kft. a 2022-es év gazdálkodásáról. Az elmúlt években a mezőny egyik legnagyobb költségvetéséből működő cégnél ugyanis óriási fordulat következett be: nyolc év után újra veszteséget kellett elkönyvelnie a kft.-nek, melynek okai nem igazán derülnek ki az egyébként meglehetősen sajátos kiegészítő mellékletből sem.

A Puskás Futball Kft. 2022-t több mint 1,5 milliárdos veszteséggel zárta az előző évi 536 millió forintos nyereséget követően.

Legutóbb 2014-ben, működésének második teljes évében volt mínuszos a cég gazdálkodása, ám annak akkori, 127 milliós értéke meg sem közelítette a mostani milliárdos nagyságrendet.

Meglepő számok érkeztek. Fotó: Depositphotos
Meglepő számok érkeztek. Fotó: Depositphotos

Az az eredménybeszámolóból világosan látszik, hogy a tetemes veszteség hátterében a bevételek brutális megcsappanása áll. Értékesítésből származó bevételként ugyanis 2,89 milliárdot könyveltek el a korábbi 4,8 milliárd után, az egyéb bevételek ugyanakkor a többszörösére emelkedtek: 199,5 millió után tavaly 784 millió folyt be a kasszába. Összességében tehát negyedével zuhantak a bevételek a kft.-nél 2022-ben.

Ám, hogy minek köszönhető ez a visszaesés, arra nem világít rá a kiegészítő melléklet. Bár ennek része egyebek mellett a bevételek részletezése is, azt nemes egyszerűséggel évről évre kihagyják a dokumentum készítői. Hagyományosan egyébként ide könyvelik a szponzori, reklámbevételeket, a jegyek és bérletek eladásából befolyó pénzeket, a kereskedelmi bevételeket is. A bevételekkel kapcsolatban annyit még lehet tudni, hogy tavaly azok után, hogy rögtön kiestek az első meccsen a Konferencia Ligában, összesen 450 ezer eurót kaptak az UEFÁ-tól, ami jelenlegi árfolyamon több mint 170 millió forintot jelent - a Puskás költségvetéséhez képest elenyészőt. Igaz, egy évvel korábban két kört tudott menni a csapat nemzetközi porondon, viszont a tavalyi gyenge teljesítmény biztosan nem magyarázza a bevételek ilyen mértékű csökkenését.

A bevételek zuhanása mellett a költségek viszont nem csökkentek, sőt. Az anyagjellegűek 44 százalékkal ugrottak meg, 1,3 milliárdra, a személyi jellegűek pedig 13 százalékkal, 3,06 milliárd forintra. Itt érdemes megnézni, hogyan alakult az átlagbér a kft.-nél.

Az átlagos létszám tavaly 96 fő volt, akik után 2,8 milliárdnyi bérköltséget számoltak el. Az átlagbér így bruttó 2,4 millió forint volt tavaly - igaz, az alkalmazottakat nem osztották meg sportolókra és egyéb alkalmazottakra, így ez az átlagbér a teljes létszámra vonatkozik, a takarítóktól kezdve az irodai munkatársakon át egészen a játékosokig. Egy év alatt egyébként az átlagbér 20 százalékkal emelkedett a társaságnál, 2021-ben még 2,072 millió forintra jött ki ez az érték.

Mindezek eredményeként adózott eredményként 1,5 milliárd forintos veszteséget kellett elkönyvelnie a felcsúti focicsapatnak. Bár brutális mínuszról van szó, ez mégsem rengeti meg majd a cég gazdálkodását és stabilitását. Az elmúlt évek eredményeit felhalmozó eredménytartalék soron ugyanis több mint 2 milliárd forint pihen, ami bőven fedezni tudja ezt a veszteséget. Még egy hasonló viszont nem fog beleférni már.

Az alapítványnak tavaly is remek éve volt

Az NBI-es csapat mögött álló gazdasági társasággal ellentétben a Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítványnál nyoma sincs hasonló nehézségeknek. Igaz, a befolyt bevétel ebben az esetben is csökkent, 12,1 milliárdról 9,7 milliárdra, a költségeket ez bőven fedezni tudta, így végeredményben 1,55 milliárdos pluszt mutattak ki a beszámolójukban az előző évi 5,6 milliárd után. A bevételek egyébként szinte teljes egészében támogatásként érkeztek az alapítványhoz.

A mostani 9,6 milliárdos támogatás egyébként nem a legmagasabb, hiszen 2018-ban és 2021-ben is ennél többet adtak össze az adományozók: 13,3 milliárdot és 12,1 milliárdot.

Története kezdete, 2011 óta az alapítványhoz összesen 83,3 milliárd forintnyi támogatás érkezett. Emellé még 32 milliárd forintnyi tao-pénzt kalapozott össze, tehát mindösszesen 115,3 milliárd forintból gazdálkodhatott az alapítvány 2011 és 2022 között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!