3p

Spéder Zoltán helyett hamarosan egy Fidesz-közeli alapítvány lehet a Libri-Bookline stratégiai kisebbségi tulajdonosa. A cég milliárdos profitja is vonzó lehet.

A Libri-Bookline Zrt. 2019-es eredményeit látva tökéletesen érthetőnek tűnik, hogy a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány miért mutat érdeklődést a könyves cég iránt. Ugyan már 2018-ban is 5 milliárd forintos árbevétel és egymilliárd forintos nyereség fölé jutottak, de a tavalyi 5,6 milliárd forintos forgalom és 1,3 milliárd forintos profit rekordnak számít - derül ki a céges beszámolóból.

A szeptember 11-én tartott közgyűlésen pedig úgy döntöttek, hogy 1,3 milliárd forint osztalékot ki is fizetnek a tulajdonosoknak. A többségi tulajdonos az SQ Invest nevű cégen keresztül Balogh Ákos, de az Axialis Holding Zrt.-n keresztül még egy 25 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik Spéder Zoltán is.

A milliárdos nagyvállalkozó 2007-ig volt az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettese, azt követően az FHB Bank-csoport résztulajdonosa és elnők-vezérigazgatója, a 2013 őszén elindult takarékszövetkezeti integráció vezéralakja, média-nagyvállalkozó. 2016-ban az Orbán-kormánynál kegyvesztett lett, s azt követően sorra meg kellett válnia tisztségeitől, valamint médiaérdekeltségeitől, mindenekelőtt az Index.hu portáltól, valamint az InfoRádiótól.

Nagy esély van arra, hogy Spéder Zoltán helyét a Libri-Bookline Zrt.-nél is hamarosan egy Fidesz-közeli tulajdonos veszi át. Október 1-én jelentették be ugyanis, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány tárgyalásokat kezdett az Axialis Holding Zrt. megvásárlásáról, amivel kapcsolatban a felek jogilag nem kötelező érvényű megállapodást írtak alá.

Az MCC közleménye szerint a tárgyalások sikeres zárása a jelenleg folyó átvilágítás eredményességének és a hatósági engedélyek függvénye. A társaság megvásárlása esetén a vevő közvetve a Libri-Bookline Zrt. (illetve a Libri-Bookline Csoport) stratégiai kisebbségi tulajdonosa lenne, és a többségi tulajdonossal közösen irányítja majd a cégcsoport működését.

Van miből Libri részvényeket vásárolnia az MCC-nek, amelynek kuratóriumi elnöke Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára, hiszen idén júniusban az MCC-t fenntartó, a Habony Árpád hitelezőjeként ismert Tombor András által alapított Tihanyi Alapítvány tulajdonába került a MOL és Richter 10-10 százalékos részvénycsomagja. Ez évente több milliárd forintos osztalék bevételt jelent.

A könyvpiac másik nagy szereplője is remek évet tudhat maga mögött, hiszen a Líra-Könyv Zrt. rekordnak számító 8,7 milliárd forintos forgalommal zárt 2019-ben, ami ezúttal 125 millió forintos nyereséget jelentett a tulajdonosnak. A többségi tulajdonos Kolosi Tamás, a cégből pedig 38 millió forint osztalékot vettek ki.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!