3p

Az autóbérléssel foglalkozó Mercarius Flottakezelő Kft. az orosz állami bank kontrollja alatt van. Nem a mostani lesz az első sikerük az atomerőmű-bővítés körül.

Újabb megbízást kaphat a Paks2 beruházásban egy magyar autókölcsönző cég, a Mercarius Flottakezelő Kft., amelyről már korábban kiderült, hogy egy jelzálognak köszönhetően orosz ellenőrzés alatt áll – derül ki a Direkt36 tényfeltáró központ új, a 444-en megjelent cikkéből. 

A paksi atomerőmű, madártávlatból.
A paksi atomerőmű, madártávlatból.

A Roszatom honlapján augusztus elején megjelent dokumentum szerint az orosz atomvállalat úgynevezett szerződéskötést megelőző tárgyalásokat folytat a Mercarius Kft.-vel. Eszerint a magyar céggel 85 millió forint értékben  kötnének „gépjárművek hosszú távú bérletéről" szóló szerződést. A tizenkét darabos személyautókból és kisbuszokból álló  flottát 3,5 éven keresztül használná a Roszatom magyarországi fióktelepe.

A Mercarius már több mint húsz éve működik, de 2010 után több lépésben megváltozott a tulajdonosi háttere. A SCF Partners Hungary Kft. 2011-ben még csak 40 százalékos részesedést szerzett az autókölcsönzőben, 2016-ra azonban már teljesen kivásárolta a cég alapító tulajdonosát. Az SCF Partners Hungary Kft.-nek három magánszemély a tulajdonosa, közülük Szűcs László rendelkezik komolyabb üzleti tapasztalattal. Szűcs a korábban részben orosz érdekeltségű gázkereskedőnél, a MET-csoportnál töltött be vezető pozíciókat.

A Mercarius Kft. 2015 decemberétől kezdődően több állami tendert is megnyert. A cég neve azt követően bukkant fel a hírekben, hogy az év elején elnyerték azt a 810  millió forintos tendert is, amelyet az új blokkok létesítésével foglalkozó, magyar állami tulajdonú Paks II. Zrt. írt ki. Ekkor számolt be arról a 24.hu, hogy egy tavaly év végén bejegyzett jelzálognak köszönhetően a cég orosz befolyás alá került. 

A cégbíróságon fellelhető dokumentumok szerint az autókölcsönző tulajdonosai 470 millió forintos hitelszerződést kötöttek a Sberbankkal, ennek fedezeteként pedig jelzálogjogot alapítottak a Mercarius Kft.-ben lévő üzletrészükön. A zálogszerződés szerint a törlesztés ideje alatt a bank ellenőrzést gyakorol a Mercarius felett, belenézhet üzleti könyveibe, de a céget a bank jóváhagyása nélkül eladni sem lehet.

A Sberbank Oroszország egyik legnagyobb bankja, az orosz jegybank a legnagyobb részvényese. A Sberbankot irányító Herman Gref az 1990-es évektől Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli szövetségese. 

Nem ez az első eset, hogy az oroszok befolyást szereztek egy olyan magyar cégben, amely részt vehet a paksi bővítéssel összefüggő munkákban. Korábban a Direkt36 azt mutatta be, hogy az orosz Roszatom egy éveken át tartó konfliktus során hogyan szorította ki a magyar tulajdonost a Ganz EEG nevű, atomerőművi berendezéseket gyártó vállalatból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!