2p

A kormány szerint nem kell sietni az uniós kötelezettségek teljesítésével.

Nem támogatta a kormány az Innovációs és Technológiai Minisztérium törvénytervezetét a környezetvédelmi termékdíj módosításáról, amelynek értelmében a műanyag zacskókra, egyéb környezetszennyezőnek ítélt termékekre kivetett díj jelentős mértékben emelkedett volna 2019 januárjától. Egyes számítások szerint a zsemle darabja 5 forinttal drágult volna pusztán a törvénymódosítás miatt.

Egy darabig még velünk maradnak
Egy darabig még velünk maradnak

Arról, hogy az ITM előterjesztése végül nem jutott túl a kormányon, a mai Kormányinfón beszélt portálunk kérdésére Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem kapott támogatást a javaslat.

A tárca még szeptember végén tette közzé tervezetét. Az ágazati szereplők rögtön lobbizni kezdtek, mondván, túl nagy terhet rak rájuk a díj alapjának módosítása, a díjak változása. A Budapesti Kereskedelmi is Iparkamara kereskedelmi tagozatának vezetője, Szatmáry-Jähl Angéla az októberi Kamarai Napok rendezvényen jelezte, hogy a törvény hatályba lépésének elcsúsztatását kérik. Akkor az mfor tudósítójának kérdésére kifejtette, hogy sem a kereskedelem - azon belül is főleg a kisebb boltok, büfék -, sem a környezetbarátabb szatyrok, zacskók előállítására képes iparág nem áll készen a váltásra. Mint mondta, több évre is szükség lehet, mire a feltételeket sikerül megteremteni, a szükséges beruházásokat végre lehet hajtani, amihez uniós forrásokat is igénybe kellene venni.

Gulyás Gergely szavaiból az derült ki, hogy a kormány nem a hatályba lépés késleltetéséről döntött, a tervezet egésze lekerült a napirendről. A miniszter szerint az uniós kötelezettségeink teljesítése egyelőre nem indokolja a környezetvédelmi termékdíjak átalakítását a tervezett módon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!