2p

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint a Jászai Gellért több mint 40 százalékos befolyása alatt lévő informatikai cég 2019. évi konszolidált adózott nyeresége csaknem huszonötször ehet magasabb, 2,5 milliárd forint a 2018-asnál.

A 4iG Nyrt. a 2019. évet illetően korábban nem tett közzé eredményvárakozásra vonatkozó előrejelzést, azonban a 2019. éves eredmény várhatóan nagyságrendekkel meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat, valamint az első három negyedévben elért teljesítménye alapján számolt időarányos eredményt – olvasható az informatikai cég tájékoztatójából.

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója és Jászai Gellért, a 4iG fő tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója
Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója és Jászai Gellért, a 4iG fő tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója

Most azt tették közzé, hogy:

  1. A 4iG Nyrt. 2019. évi értékesítésének nettó árbevétele meghaladja a 40 milliárd forintot (ez 2018-ban 879 millió volt), 

  2. A társaság 2019. évi adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírása előtti eredménye (ebitda) pedig meghaladja a 4 milliárd forintot (szemben a tavalyi 842 millióval).

  3. A társaság 2019. évi adózott eredménye meghaladja a 2,5 milliárd forintot (2018-ban 103 millió volt).

Indoklás a közleményben nem szerepel, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az idei évben a 4iG számos, milliárdos nagyságrendű állami megrendelést nyert el, amelyek összértéke több tízmilliárd forintot tesz ki.

Az igazgatóság fontosnak tartotta kiemelten felhívni a befektetők, valamint a pénz- és tőkepiac szereplőinek figyelmét arra, hogy "jelen tájékoztatással a jogszabályi kötelezettségének tesz eleget, a fenti információk a társaság igazgatóságának jelenlegi megítélésén és nem a társaság auditált éves beszámolóján alapulnak, így azok nem tekinthetőek végleges adatoknak" – szerepel a közleményben.

A 4iG és a Magyar Telekom Nyrt, tegnap jelentette be, hogy a 4iG visszalép attól a július 9-ei bejelentésben szereplő szándékától, miszerint megvásárolná a Telekom-csoporttól a T-Systems Magyarország Zrt.-t. Ugyanakkor a felek hangsúlyozták, hogy a konzorciumi megállapodásaik változatlan feltétellel hatályban maradnak, miközben tovább vizsgálják az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!