11p

Egy éve szerzett többségi tulajdonrészt az MBH Bank a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-ben. Jakabfalvy Dórával, a lakás-takarékpénztár üzleti divíziójának ügyvezetőjével beszélgettünk arról, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak az azóta eltelt időszakban, milyen akcióval élhetnek az ügyfelek a közelmúltban piacra dobott Jövőépítő Lakásszámla nevű új termékük kapcsán, és kitértünk a társasházakat érintő, állagmegóvást célzó megtakarítás fontosságára is.

Egy éve az MBH Bank többségi tulajdont szerzett a Fundamentában. Mik az eddigi tapasztalatok az elmúlt egy év távlatában?

A legjobb időpontban történt meg ez a tulajdonosváltás számunkra is, illetve az MBH Bank számára is. Két szempont szerintem nagyon fontos, a lakástakarék-piac, valamint a mi működésünk szempontjából is. Az egyik az, hogy 2024-ben is pont ugyanaz a tendencia folytatódott, az ingatlanárak emelkedése töretlen volt az egész év folyamán. A másik, ami fontos, hogy Magyarországon a háztartásoknak több mint 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanban él. Hogyha ezt a két tényezőt egymás mellé helyezzük, akkor ez pont azt erősíti, hogy a lakástakarék-piacnak a mai formájában is van jelentősége. Az MBH Bank szempontjából ezért volt kiemelt jelentőségű az akvizíció az ügyfélállományon túl. Ami a Fundamenta szempontjából win-win szituációt teremtett, az az, hogy egy olyan banki tulajdonosunk lett, aki ugyanazon a piacon dolgozik, mint amin mi dolgozunk, pont ugyanolyan jól értik a gazdaságpolitika működését és a szabályozói hátteret. Emellett van egy országos fiókhálózatuk, illetve egy olyan termékpalettájuk, ami épp a lakhatási kérdést, a lakhatási ökoszisztémát nagyon jól támogatja, illetve fókuszban tartja. Ez a két tényező, hogy a Fundamenta is ugyanerre fókuszál – a mi küldetésünk az otthonteremtés –, összekapcsolva az MBH Bank hálózatával, termékpalettájával, mindenkinek, de leginkább az ügyfeleknek abszolút nyerő helyzet.

 Az otthonteremtés, összekapcsolva az MBH Bank hálózatával, termékpalettájával, leginkább az ügyfeleknek abszolút nyerő helyzet
Az otthonteremtés, összekapcsolva az MBH Bank hálózatával, termékpalettájával, leginkább az ügyfeleknek abszolút nyerő helyzet
Fotó: Klasszis Média/Izsó Márton Artúr

Sokkhatás után feltámadás

A termékpalettára vissza fogunk majd térni, de előtte beszéljünk kicsit a közelmúltról! Hogyan változott a 2018-as lakás-takarékpénztári kataklizma után az emberek gondolkodása, illetve a piac helyzete?

2018 októberében, amikor megszűnt az állami támogatás, akkor biztos, hogy mindenki hirtelen egy kicsit sokkot kapott. De mi azért maradtunk a piacon, mert hiszünk abban, hogy függetlenül attól, hogy van-e a termék mögött állami támogatás vagy nincs, ez a termék mindig is egy jó termék volt és ma is az. Egy olyan termék, ami arra tanítja az ügyfeleket, tulajdonképpen a teljes magyar lakosságot, illetve a társasházi szegmenst is, hogy előtakarékoskodjon. Hogy kezdjen el idejében gondolkodni arról, hogy mikor, milyen helyzetben, hogyan teremti elő azt a pénzt, azt a saját megtakarítást, amiből a lakhatását meg tudja oldani.

Nagy vonzerő volt az állami támogatás, ami megszűnt. Ez hogyan lehetett az elmúlt években pótolni, helyettesíteni?

Az állami támogatás ugyan nagy vonzerő volt, de ennek a terméknek nem csak ez a vonzereje, hanem az, hogy ezzel az ügyfelek egy termék formájában valójában két terméket kapnak. Van egy megtakarítási lába, illetve ezt követően minden esetben van egy lehetőség arra, hogyha az ügyfél úgy dönt, hogy nem csak a megtakarítását szeretné felhasználni, hanem szeretne hitelt is felvenni, akkor a megtakarítási szerződés megkötésekor már meg tudjuk neki mondani, hogy milyen feltételek mellett, milyen kamattal fog tudni hitelt felvenni, természetesen a hitelbírálattal egybekötve. Konkrétan válaszolva a kérdésére: a megtakarítási rész úgy működik a terméknél, hogy az ügyfél a saját megtakarítására kamatot kap, emellett terméktől, konstrukciótól függően különböző bónuszokat is kaphat. Ezek a bónuszok 5-40 százalék közt mozognak, attól függően, hogy melyik terméket választja az ügyfél. A bónuszok az adott éves befizetésekre vehetők igénybe, és akkor írják jóvá az ügyfél számára, amikor a megtakarítási időszak lejár. Tehát egy nagyon biztonságos, kiszámítható és megbízható konstrukció a lakás-takarékpénztári konstrukció.

A hitelek fix kamatozásúak?

Így van, végig fix kamatozásúak.

Vannak-e felmérések, számok arra vonatkozóan, hogy a megtakarítani, öngondoskodni szándékozók milyen arányban vesznek fel hitelt is? Milyen arányban vannak azok, akik csak a megtakarítási részben gondolkodnak?

Nemrég volt egy kutatás, ami azt támasztotta alá, hogy nem csak megtakarításban gondolkodnak az ügyfelek. Nagyságrendileg az ügyfeleknek 40 százaléka az, aki azt mondta, hogy csak megtakarításban gondolkodik, és 60 százalékuk hitelben és megtakarításban is gondolkodik.

Egy friss akció

Amikor legutóbb Morafcsik László vezérigazgató úrral beszélgettünk, akkor szóba került, hogy a Fundamenta egy megkerülhetetlen tényező szeretne lenni a piacon, és ennek érdekében új termékeket vezet be. Azóta ez meg is történt, Jövőépítő Lakásszámla néven új terméket dobtak piacra. Mik ennek a fő jellemzői?

A Jövőépítő Lakásszámla alapjában pont ugyanolyan konstrukció, mint a termékpalettán lévő összes többi meglévő konstrukciónk: van egy megtakarítási lába és különböző hosszúságú megtakarítási idők, amiket választhat az ügyfél, illetve ezt követően hitelt is igénybe vehet. Amiben ez a konstrukció különbözik, az az, hogy jó értelemben kihasználva azt a lehetőséget, hogy most már van egy nagy banki tulajdonosunk, kapcsolódik hozzá olyan akció, ami a többihez korábban nem tudott kapcsolódni. Ez arról szól, hogy amennyiben az ügyfél egy MBH-s bankszámlával rendelkezik, vagy egy új MBH-s bankszámlát nyit, amiről a megtakarítást erre a Jövőépítő Lakásszámlájára utalja, akkor számlanyitási díj nélkül tudja igénybe venni ezt a terméket. A szerződés részletes leírását egyébként a www.fundamenta.hu weboldalunkon található Üzletszabályzatunk, illetve a kedvezmény igénybevételének feltételeit szintén a honlapunkon elérhető Hatályos akciós hirdetmény tartalmazza.

Meddig érvényes ez az akció?

Ez egy most meghirdetett akció, ennek időtartama attól függ, hogy a piaci viszonyok mit tükröznek majd vissza. Különbözik a mi saját eddigi konstrukcióinktól, mert az eddigi működésünk az volt, hogy a számlanyitási díjat az ügyfél mindig megfizette, és különböző akciók csatlakoztak ehhez: például az Extra Jóváírási akció, ami most is érvényben van az összes többi konstrukciónknál. Ennek a lényege, hogy az ügyfél a megtakarítási idő végén visszakapja legalább a számlanyitási díjat vagy akár annál egy magasabb összeget is. Az új termékünkhöz, a Jóvőépítő Lakásszámlához kapcsolódó másik akció igénybevétele esetén, ha az ügyfél az első éves teljes megtakarítást az elején, egy összegben befizeti, akkor a számlanyitási díját szintén elengedjük.

Mekkora megtakarítást kell vállalni ehhez?

Az MBH-bankszámlához kapcsolódó akció havi 30 ezer forinttal, a teljes éves befizetéshez kapcsolódó pedig havi 40 ezer forinttal indul. Tehát ha valaki ez utóbbival kíván élni, akkor ennek a tizenkétszeresét, 480 ezer forintot kell befizetni.

Mekkora összeg lehet a megtakarított összeg? Bármennyi?

Az egy szerződésre eső havi megtakarítási maximum 100 ezer forint. De ha valakinek jóval nagyobb összegre van később szüksége, és ezt a költségvetése is megengedi, akkor akár több szerződést is köthet 100 ezer forintos havi megtakarításokkal.

Mitől függ a bónusz mértéke?

A bónusz mértéke a választott terméktől függ. Minden esetben van egy alap kamatozása is a terméknek, ami a normál kamatszámítás szerint működik. Emellett tartozik minden termékhez, megtakarítási időhöz egy bónusz logika, attól függően például, hogy megtakarítási vagy hitel fókuszú a termék. A bónuszok minden esetben az adott évi befizetésekre vonatkoznak.

Mekkora a havi legkisebb félretehető összeg?

A megtakarítási összeg 10 ezer forintnál kezdődik. A 30 ezer, illetve a 40 ezer forint az akciókhoz kötött legkisebb megtakarítási összeg, de aki ennél alacsonyabb összeget tud vagy szeretne megtakarítani, az mindössze attól esik el, hogy az új termék esetén a számlanyitási díj elengedésére vonatkozó akciót nem veheti igénybe. Viszont a 10, a 20 vagy a 30 százalékos bónusz ugyanúgy jár neki, feltéve, hogy kitölti a megtakarítási idejét.

És mennyit szeretnek megtakarítani havonta átlagosan az ügyfelek?

Két szempontból közelítem meg. Az egyik, hogy a nemrég végzett kutatás alapján a legnagyobb része az ügyfeleknek azt mondta, hogy ő maximum 50 ezer forintot tud vagy szeretne erre szánni. A saját tapasztalatunk ezt megerősíti, az ügyfeleknek a nagyon nagy része 45-50 ezer forint között takarít meg. Tehát ennyi az átlagos megtakarított havi befizetés.

 Az ügyfelek nagyon nagy része 45-50 ezer forint között takarít meg
Az ügyfelek nagyon nagy része 45-50 ezer forint között takarít meg
Fotó: Klasszis Média/Izsó Márton Artúr

Az ország bármely pontján elérhető

Hogyan lehet hozzájutni a termékhez?

Van egy országos Személyi Bankár hálózatunk, ami egy nagyon felkészült, proaktív értékesítési hálózat. Ők országosan jelen vannak, és nemcsak a pénzügyi termékek szempontjából, hanem például a lakhatási ökoszisztémát tekintve az ingatlanértékesítés, ingatlanvásárlás szempontjából is elérhetőek. Az ingatlanközvetítő hálózatunk mind a pénzügyi, mind pedig az ingatlanos oldalon tudja az ügyfeleket segíteni az egész folyamatban. De elérhető a termék az MBH Bank fiókhálózatában, valamint a Magyar Posta hálózatában, emellett a szerződött közvetítőinknél is.

 

A tavaly november óta hatályos szabályozás értelmében most már nyaralókra, üdülőkre is fel lehet használni ezt a megtakarítást. Ez mennyiben változtatta meg a megtakarítók szokásait, pénzügyi tudatosságukat?

Én azt gondolom, hogy ez egyelőre egy nagyon rövid időszak ahhoz, hogy ki tudjuk értékelni az eredményeket. Mi azonban minden olyan változtatásnak örülünk, ami bővíti annak a lehetőségét, hogy az ügyfelek egyáltalán megtanulják, megismerjék és megszeressék a lakás-takarékpénztári rendszert. Biztos, hogy az üdülőkre történő felhasználás lehetősége egy fontos momentum, de nem erre hegyezném ki a lakás-takarékpénztári rendszernek a működését, hanem tényleg arra, hogy az ügyfelek folyamatosan előre tudjanak gondolkodni és gondoskodni saját magukról, a lakhatásukról, a gyerekeik, az unokáik lakhatásáról. Ezt a közelmúltban megnéztük, illetve folyamatosan monitorozzuk, és nagyon jól látszik, hogy tudatosabbak az ügyfelek, fejlődött a lakosság a pénzügyi tudatosságban.

Hasznos a lakóközösségnek is

A társasházak a korábbi szabályozás szerint is jogosultak voltak lakás-takarékpénztári szerződést kötni, és most is. Van-e változás e szegmensben? Szeretik-e a társasházak az új lakás-takarékpénztári termékeket?

Az a jó hír, hogy olyan szempontból nincsen változás benne, hogy korábban is szerették ezeket a termékeket, és ma is szeretik. Ami náluk nagyon fontos, az az, hogy a felújítási alap képzésébe egy lakás-takarékpénztári szerződés tökéletesen beleillik. Egyrészt a közös képviselők fejében is ez benne van, nagyon jól használják, és keresik a Személyi Bankár hálózatunkat is, másrészt a lakók fejében is benne van, és ezért a lakók is sokszor keresik a közös képviselőket, hogy nyissanak lakás-takarékpénztári szerződést a társasháznak. Ezek gazdálkodási ciklusa pont arra épül, hogy 3-5 évenként biztos, hogy valamit fel kell újítani. Az állagmegóvás egy nagyon fontos téma, és azt gondolom, minden társasháznak kellene, hogy legyen egy lakás-takarékpénztári szerződése, mert ez egy biztonságot tud nekik nyújtani.

 Társasházak esetén a felújítási alap képzésébe egy lakás-takarékpénztári szerződés tökéletesen beleillik
Társasházak esetén a felújítási alap képzésébe egy lakás-takarékpénztári szerződés tökéletesen beleillik
Fotó: Klasszis Média/Izsó Márton Artúr

Ők is köthetnek több szerződést?

Így van, korlátlan ma már, hogy mennyi szerződést köthetnek, és kötnek. Egyébként, ami jó, ha már egy társasháznál vagyunk, hogy a lakók is nagyon sokan kötnek szerződést, mert egy társasházi közgyűlésen nagyon sok olyan impulzus éri a lakókat, amiből egyértelműen látszik, hogy ez egy jó irány, nem csak vásárlásra tudják igénybe venni a Fundamenta konstrukcióit, és ha már felújítás, akkor mindenkinek a saját lakásában is fontos az állagmegóvás, valamint az is, hogy mindenkinek legyen megfelelő kerete ehhez. Nagyon kevesen vannak, akik bármikor, bármilyen időpillanatban elő tudják teremteni saját zsebből ezt a pénzt anélkül, hogy megtakarítanának. Az öngondoskodás szerepe, és így a lakás-takarékpénztári konstrukciók szerepe ezért is aktuálisabb ma, mint valaha.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!