2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Növekvő eredményeket közölt ma reggel megjelent gyorsjelentésében a Magyar Telekom. A cég nettó eredménye 57,1 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában 2007 hasonló időszakához képest.

Elsősorban a javuló hatékonyságnak, az átszervezéseknek köszönhetően javított eredményén a Magyar Telekom. A cégnek jelentősen nőtt a nettó eredménye, az EBITDA is javulást mutatott, a bevételek pedig kismértékben nőttek az első félévben. A második negyedévben kicsivel jobb lett az eredmény, mint az elsőben, de összességében is pozitív a kép.

Az év első hat hónapjában 2,2 százalékkal nőttek a Magyar Telekom bevételei, melyek 335,8 milliárd forintot tettek ki. A magyarországi vezetékes bevételek csökkentek, de ezt ellensúlyozta a mobil, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése, továbbá a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó 8,5 milliárd forint céltartalék feloldása.

Az EBITDA 12,1 százalékos emelkedés után az első félévben 144,3 milliárd forintot tett ki, az EBITDA-ráta pedig 43 százalékos volt. A létszámleépítés pluszköltségeket is okozott a cégnek például végkielégítések formájában, de a leépítés pozitív hatásai már lárszanak az eredményekben.

A vállalat nettó eredménye 57,1 százalékkal ugrott meg, a tavalyi 34,2 milliárd után 53,7 milliárd volt az első félévben. Az emelkedéshez az EBITDA növekedése mellett hozzájárult a nettó pénzügyi eredmény árfolyamnyereségből adódó javulása is.

A Magyar Telekom nettó adósságállománya 301,4 milliárd forintról 289,5 milliárd forintra csökkent, a nettó eladósodottsági ráta is kismértékben csökkent.

"Az első félév végére Csoportszinten 13,9%-al csökkent a munkavállalók létszáma, ezzel 90%-ot meghaladó mértékben teljesült a 2008 év végére kitűzött 15%-os létszámcsökkentési terv " - mondta el Cristopher MAttheisen, a cég elnök-vezérigazgatója.

A második negyedévet vizsgálva a cég bevételei 3,5 százalékkal emelkedtek 2007 hasonló időszakához képest, így 173,1 milliárd forintot tettek ki, míg az EBITDA 14,7 százalékkal 75,4 milliárdra nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!