Idén is folytatjuk Aranyélet című rovatunkat, amelyben vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a beérkezett levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet közölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
"Tisztelt Aranyélet!
Van egy velem nagyjából egykorú ismerősöm, aki kb. 6 éve ment nyugdíjba és tudom, hogy a gyerekeinek a pénze nélkül már egy elfekvőben lenne alultápláltság miatt. Egyedül lakik, szegény megözvegyült nem sokkal a nyugdíjba vonulása után.
Még tartjuk a kapcsolatot és amikor elmegyünk egy kávézóba, (nem gyakran, úgy 2-3 havonta), mindig én fizetek, bár ő szabadkozik. Egy kávé meg egy kis süti, ennyi, nem sok ez, én még ki tudom fizetni, középvezető voltam egy nagyobb cégnél és átlag körüli nyugdíjat kapok. Sehova sem járok, csak akkor költök ilyenekre, amikor ismerőssel találkozom.
Azért írtam maguknak, mert engem elszomorít, hogy ne mondjam, felháborít, hogy ilyen alacsonyak itthon a nyugdíjak. Na és az árak? Aki jár boltba, az tudja, hogy milyen gyorsan drágul minden. Hivatalosan 25 százaléknak mondják az inflációt, pont most pénteken olvastam, hogy 25,7 százalék, de ez biztos nem igaz, ennél sokkal magasabb. Még a kormány is beismerte, hogy az élelmiszereké 40 százalék fölött van. A gázról meg a villanyról már nem is beszélek, unalomig ismételte mindenki, hogy kibírhatatlanul megnőtt az ára mindegyiknek.
Értelmes nyugdíjat kellene adnia a kormánynak és nem hazudni. Mi az, hogy Brüsszel, meg baloldal, meg háború? Ki a fenének kellett az a sok stadion meg a fölösleges rongyrázás? Ha az elmúlt években jól ment az országnak – márpedig ezt olvasni és hallani és ezt látni az óriásplakátokon is - , akkor rendesen meg kellene emelni a nyugdíjakat. Mennyivel? Hát nem 10 százalékkal. A januári emelés is legfeljebb arra elég, hogy kifizessék a gázszámlát vagy hogy legyen valamennyi gyógyszer. Én is szeretnék olyan kisimult arccal külföldi útra menni, mint a német nyugdíjasok.
Állandóan azt hallom, hogy hamarosan ez meg az lesz, hogy jobb lesz, már csak egy kicsit kell kibírni és nem teljesíthetetlen igényekkel előállni. Az a helyzet, hogy ez óriási hazugság és már évtizedekkel ezelőtt is hallottam. Ezek a mostani vezetők pont azt mondják, mint a Kádárék, csak leöntik az egészet némi magyarkodással. Nem tudnak átverni. Jobb lenne, ha megértenék, hogy ennyi szegény emberrel nem lehet országot építeni.
Üdvözlettel
K. Józsefné, Budapest
