..
..
„Tisztelt Aranyélet!
Látom, hogy maguknak lehet hosszabb levelet is írni, szoktam is olvasni vasárnap esténként. Elnézést, ha kicsit túl hosszú leszek, de minden részlet fontos.
Én is sok riasztó történetet olvastam a fapados légitársaságokról, kit hagytak ott, kit szállítottak le, mennyit késtek, de szerencsére nekem eddig nem volt velük gondom. Nem mondom, hogy mindig pontosan szálltunk fel és le, s nem okozott kellemetlenséget, hogy általában csak egy-másfél órára az úticélunktól lévő reptéren landolhattak ezek a gépek, ahonnan aztán szinte ugyanannyi idő volt bebumlizni a városba, mint ameddig tartott a repülés, de mindezeket a kellemetlenségeket kompenzálta, hogy még így is olcsóbban megúsztuk, mintha egy neves, nem fapados légitársasággal (például British Airways) utaztunk volna.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer velem is ez történik. Párommal Londonba utaztunk a Wizz Airrel. Kifelé nem is volt gond, megúsztuk egy tízperces késéssel. Ki gondolta volna, hogy a visszaúton jön a feketeleves.
Délután 3 körül kaptunk egy sms-t arról, hogy a járatunk indulását eltolták 3 órával, fél 9-ről fél 12-re! A mintegy 2,5 órás repülési időt és az egyórás időeltolódást figyelembevéve arra készülhettünk fel, hogy hajnali 3-kor fogunk landolni. Kiérve a reptérre kaptunk fejenként egy 8 fontos kupont, amiből mindössze egy szendvicsre és egy üveg kis vízre futotta. Vettünk volna mást is, immár saját pénzből, de 10 után már nem volt nyitva semmi.
Így igencsak éhesen, szomjasan kezdtünk gondolkodni azon, hogyan és mikor jutunk haza a reptérről. Mivel másnap reggel 9-től már dolgoznunk kellett, a párom szülei felajánlották, hogy kocsival hazadobnak, a brutális késés miatt azonban arra jutottunk, nem kívánhatjuk tőlük, hogy hajnali 3-ra kijöjjenek! – már csak azért sem, mert nem tudhattuk, tényleg „csak” 3 órás lesz a késés, vagy esetleg még annál is több.
Márpedig végül így lett, a késés 3 és fél órásra duzzadt. Még szerencse, hogy a 100E éjjel-nappal jár, azzal bementünk a Deákra, ahol azonban már kellett fognunk egy taxit. Nem volt olcsó, 13 ezer forintba került! Így is hajnali 5-kor kerültünk ágyba, s alig tudtunk aludni valamennyit, hogy 9-re beérjünk a munkahelyünkre. Képzelhetik, milyen intenzivitással végeztem a dolgomat, jó, hogy nem koppant a fejem az asztalon...
Arra számítottam – utólag már tudom, naiv módon –, hogy kapok majd egy levelet a WizzAirtől: „Kedves Utasunk! Fontos a számunkra, ezért engedje meg, hogy elnézést kérünk a késésünk miatt okozott kellemetlenségért, egyúttal szeretnénk tájékoztatni, hogy a késés által okozott kárt természetesen megtérítjük.” A mi esetünkben fejenként 250 eurót. Egy EU-s szabály szerint ugyanis ennyi jár annak, akinek a gépe London-Budapest viszonylatban több mint három órát késik – ezt már a londoni reptéren való dekkolásunkkor kigugliztuk.
A levél azonban csak nem jött, ezért mi írtunk a Wizz Airnek. Meglepően gyorsan jött a válasz, miszerint kifizetik a 250 eurót, sőt, ha Wizz Air-számlára kérjük a kártérítést, akkor 300 eurót írnak jóvá, amit egy éven belül majd egy másik utazásnál felhasználhatunk. Mi azonban a pénzt választottuk, mivel nem tudjuk, megyünk-e egy éven belül valahová, de ami többet nyomott a latba: tele lett a hócipőnk a Wizz Airrel!
Pedig akkor még nem is tudtuk, hogy mi vár ránk. Pontosabban, hogy mi nem. Hát pénz, az egyáltalán nem. Már 3 hónapja ugyanis egyetlen fillért sem kaptunk. Érdeklődő leveleinkre a Wizz Air nem válaszol, még úgy sem, hogy legutóbb már megfenyegettük őket, a fogyasztóvédelemhez fordulunk.
Elszántságunkat csak fokozza, hogy a minap azt olvastuk, 45 milliárd forintnyi bónusz ütheti a Wizz Air magyar vezetőjének a markát! Neki 45 milliárd, nekünk meg 200 ezer se? Képzelem, milyen lehet a fejük azoknak, akikkel több mint 27 órát késett a Wizz Air július végén Abu-Dzabiból! Ők se kapnak egy vasat se? Nincs jól ez így, elő kéne írni, hogy a légitársaságoknak a 3 órán túli késés után járó kártérítést AUTOMATIKUSAN ki kelljen fizetniük a pórul járt utasoknak!
Szigeti Miklós, Budapest”
