2p

Kismértékű gyengüléssel zárt csütörtökön a BUX index, mely elsősorban a mol több mint egy százalékos esésének köszönhette a pesszimista hangulatot. A többi vezető részvény felemás napot tudhat maga mögött, miközben a forint megtáltosodott a bankközi devizapiacon, délutánra jóval 220 alá esett a svájci frank jegyzése.

22 693 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a BUX index, ez 0,04 százalékkal elmaradt a szerdai záróértéktől. A forgalom átlagos volt, a kereskedés végére nagyjából 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények felemás napot tudhatnak maguk mögött, a Mol gyenge teljesítményének volt köszönhető a pesszimista hangulat. Az olajcég papírjai 1,39 százalékkal lettek olcsóbbak, így 21 000 forintba kerültek. Ebben közrejátszhattak azok a horvát sajtóhírek is, melyek szerint a kormány minden jogi lehetőséget megvizsgál, hogy felülvizsgálja az INA-val kapcsolatos szerződéseket és kiebrudalja a Molt Horvátországból. Az OTP a nap végére 0,98 százalékkal erősödött, 5965 forintba került, míg a Magyar Telekom 589 forintos árfolyama megfelelt a tegnapinak.

Erősödéssel zártak a gyógyszergyártók a piacon csütörtökön: a Richter 36 205 forintos árfolyama 0,15 százalékkal volt magasabb a tegnapinál, míg az Egis 19 700 forintért cserélt gazdát 1,39 százalékos drágulás után.

Erősödni tudott a forint a bankközi devizapiacon, az euró jegyzése délután 265,60-nál állt, ami 0,12 százalékkal maradt el a tegnapi szinttől. A dollárral szemben 182,91-ig kapaszkodott vissza a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 217,20-nál állt, ami másfél százalékos forinterősödést jelentett tegnaphoz képest.

A vezető európai részvénypiacokon optimista volt a hangulat, a londoni FTSE nem sokkal a zárás előtt 1,34 százalékkal állt tegnapi értéke felett, míg a frankfurti DAX 1,03 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,21 százalékos gyengülést mutatott délután. A Wall Streeten is felfelé nyitottak a vezető indexek, az első pár óra után a Dow 1,15 százalékkal állt szerdai értéke felett, míg a S&P 0,93 százalékos javulással kezdte a napot.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!