2p

Mínuszban zárt szerdán a BUX index, mely elsősorban a két gyógyszergyártónak köszönhette gyenge teljesítményét. A vezető részvények közül csak a Mol tudott javítani tegnaphoz képest, a többiek kismértékű eséssel zártak. Közben a devizapiacon megint a svájci frank erősödése okozott aggodalmakat, az alpesi fizetőeszköz délután újabb történelmi csúcsra ment az euróval szemben.

23 298 ponton fejezte be a szerdai napot a BUX index, ez 0,33 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi záróértéknél. A forgalom elmaradt az átlagostól, a nap végére kevesebb mint 9 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények többsége veszített értékéből, csak a Mol tudott enyhén feljebb kapaszkodni. A kereskedés végén 23 845 forintot kellett adni az olajcég papírjaiért, ami 0,19 százalékkal volt magasabb a keddi árnál. Eközben az OTP 6090 forintig esett vissza, ami 0,16 százalékos lecsorgásnak felelt meg, míg a Magyar Telekom 543 forintos jegyzése 0,55 százalékos visszaesést jelentett tegnaphoz képest.

Az átlagnál nagyobbat esett a gyógyszergyártók jegyzése a piacon: a Richter 36 150 forintos ára 0,96 százalékkal maradt el a tegnapitól, míg az Egis 0,51 százalékot veszített, 19 400 forintért cserélt gazdát.

A bankközi devizapiacon a frank erősödése borzolta a kedélyeket a kereskedés második felében. Az euró ára 265,69-nél állt délután, ami majdnem fél százalékkal volt alacsonyabb a keddi szintnél. A dollárral szemben 184,03-nál állt a hazai fizetőeszköz, a svájci frank viszont 219,21 forintba került, ami bő egy százalékkal volt magasabb, mint tegnap.

A vezető nemzetközi részvénypiacok is lefordultak a nap második felére: nem sokkal a zárás előtt a londoni FTSE 1,18 százalékkal állt keddi záróértéke alatt, a frankfurti DAX pedig 1,04 százalékos mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 néhány ponttal esett vissza a kereskedés végére. A Wall Streeten is pesszimista hangulatban indult a nap: az első pár óra után a Dow 1,11 százalékos mínuszban volt, míg a S&P 1,03 százalékkal állt tegnapi értéke alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!