Nekem itt húszmillióért ne fúrjon senki!
Az utóbbi években – talán éppen azért, mert a többség egyre jobban eladósodik az új lakás megvásárlásának okán – az együttélési toleranciaküszöb sok ilyen házban a minimális közelébe csökkent le. Ebben természetesen benne van az is, hogy egyes házakban nem igazán dolgozták ki teljes mértékben például a hangszigetelés, vagy a közös terek használatának kérdését, ami sok szomszédvita forrása lehet.
Főleg beköltözés után van szezonja, de szinte mindig állandó téma a fúrás. Fúrni elég nehéz diszkréten, ha nekiállunk, valószínűleg legalább a fél, ha nem az egész háznak szerzünk kellemes perceket. Sok helyen az ilyesmit régről maradt házirendek szabályozzák, mely szerint zajjal járó tevékenységet nagyjából hétköznap reggel 6–22, hétvégén 8 és 17 óra között lehet végezni (bizonyára erős koránkelő volt a sok éve készült irányelv kiötlője).
Vannak olyan társasházak, ahol a régi szabályokat veszik át, van ahol a közgyűlés – már ha egyetértésre tud jutni a kérdésben, saját elveket alkot. Általánosságban érdemes azt az elvet követni, hogy reggel 8-9 előtt még nem, este 8 után pedig már nem illik fúrni, hétvégén is inkább csak a késő délelőtti órákban. A legjobb megoldás hétköznap napközben, amikor vélhetően a ház lakóinak többsége nincs otthon.
Talán a hazai viszonyok között természetesnek vehető, hogy akik a leghangosabban tiltakoznak a viszonylag elfogadható időben felcsendülő fúróhang ellen, kezüket tördelve, de minden gátlás nélkül állnak neki ezt a tevékenységet végezni mondjuk december 24-én kora este ("mert éppen megjött a polc, és csak most volt időnk feltenni"). Egyes provokatív lakók úgynevezett "direktfúrással" sokkolják kellemetlen szomszédaikat, ami azért is kockázatmentes tevékenység, mivel a fúrás helyszíne általában nagyon nehezen behatárolható.
Maga azt hiszi, hogy diszkóban vett lakást?
Szintén örökzöld téma a házibuli a társasházakban, kezdve a nagy mennyiségű vendég érkezésétől kezdve (mely biztonsági szempontokat is felvet) a szomszédos lakásokban is érthetően hallható taktusok terjedéséig. Ismerve a mai új építésű társasházak többségét, bátran kijelenthető, hogy ezekben a lakásokban (de sok régiben is), minimum illetlenség egy nagyobb és zajosabb házibulit megrendezni. Ha kultúráltak szeretnénk maradni, próbálkozhatunk a szomszédok előzetes értesítésével (évi néhány alkalom tolerálható, különösen viszonossági alapon), illetve a zeneszolgáltatás mérsékeltebb hangerőn való működtetésével. Talán egyedül a szilveszter az, amikor nem illik panaszkodni a szomszédból érkező bulizás miatt.
A gyakorlatban azonban mégis jó néhány buli a rendőrség megérkezésével ér véget, ami semmiképpen nem szolgálja a jószomszédi kapcsolatok fejlődését. Érdemes először egymást között tisztázni a problémát, általában ha a résztvevők között van józanabb, hatóságok nélkül is sikert érhetünk el. Vannak természetesen elfajult esetek, amikor ez sem segít, a rendszeresen ismétlődő zajos bulik ellen a helyi önkormányzat illetékes osztályán tiltakozhatunk. (Albérlők által okozott problémák esetében – a témában fennálló alacsony színvonalú számlaadási kultúra miatt – sokan szeretnek fenyegetőzni az adóhatóságnál történő bejelentéssel. Ezzel az eszközzel igen óvatosan bánjunk: egyrészt lehet, hogy mégiscsak előkerül pár számla, mi pedig könnyen rágalmazás gyanújába keveredünk, másrészt gondoljuk át, nálunk minden rendben van-e ilyen témában).
Kovácsék megint beálltak a parkolóhelyünkre
Örök viták forrása lehet a parkolás, legyen ez akár garázsban, akár felszíni parkolóban. Ha a parkolóhelyek számozottak, és autóhoz kötöttek, akkor kevesebb a gond: joggal szólhatunk annak, aki elfoglalta, hogy legyen kedves elállni onnan. (Persze, ha valaki csak tévedésből parkolt a helyünkre egy éjszakára, és egyébként van bőven hely, akkor nem éri meg nagy felhajtást csapni, bár vannak, akik ezt szívesen megteszik).
Más a helyzet akkor, amikor a drágán vett parkolóhelyünkre szívesen parkolnak más lakótársak, vagy azok vendégei, viszonylag rendszeres jelleggel. Egy dél-pesti lakóparkban több garázstulajdonos valóságos barikádot épített a beállóhely elé, de jól fogyott a környéken a kulccsal zárható parkolóakadály is. Mindezek után a hivatlan autók inkább a közlekedési utakra parkoltak. Tulajdonosként érdemes tisztában lenni azzal, hogy csak azt a helyet vehetjük igénybe, amit kifizettünk/kibéreltünk/belealkudtunk az árba, és barátaink, látogatóink számára az utcán, vagy a vendégparkolóban kell helyet felajánlanunk. (Ha mi parkolnánk szívesen jogtalanul, készüljünk fel arra, hogy hevesebb vérmérsékletű tulajdonos helyére állva hamar jelenésünk lesz a fényezőnél, vagy pedig autónkat nemes egyszerűséggel a közös képviselő elszállíttatja).
Játszótéri örömök
Zöldellő park, csilingelő gyermekkacaj, anyukák cseveje a padon – egy játszótér a látványterveken igazi idilli oázisnak tűnik, azonban megvalósulása után óriási botrányok lehetnek belőle, különösen ha a közel épül a lakásokhoz. Egy budai lakóparkban tiltakozó aláírásgyűjtést szerveztek egyes tulajdonosok, miután döbbenten látták, hogy a szép zöld parkot mászókák, homokozó és gyerekzsivaj lepte el – holott erről vásárláskor szó sem volt. A gyerekek játéka, kiabálása bizony sok-sok tulajdonost zavarhat – hiába, mint tudjuk a toleranciaszint egyre csak csökken a hétköznapokban.
Ha a játszótér ellen nem is, a folyosói kardozás, fogócskázás, rohangálás ellen már bátran felléphetünk – de ha lehet ne az egyes helyeken megszokott durva stílusban. A gyerekek könnyebben hajlandóak megfeledkezni magukról, és az sem megoldás, ha – hasonlóan egy pesti lakóparkhoz – különböző tárgyakat helyezünk el a folyosón, hátha a gyerekek elesnek benne.
Az ÉN gyerekem aludni akar
Jól megfigyelhető tendencia – különösen a nagy lakásszámú projektekben – a gyermekes szülők által jellemzően igen vehemensen képviselt érdekvédelem. Noha álláspontjuk érthető, a szerző személyes emlékei szerint korábban elég sok gyereknek sikerült egészségesen felnőni annak ellenére, ha nem korlátozzák délután kettőtől ötig szinte már a hangos tv-nézést is, márpedig egy fővárosi társasházban erre is akadt példa. (Cinikusan vissza lehetne persze kérdezni, vajon mit szólnának a szülők, ha éjszakára betiltanák a gyereksírást? :).
Gyerekes szülőként érdemes szem előtt tartanunk: egy soklakásos társasház semmiképpen nem fog 100 százalékosan idilli körülményeket biztosítani a zavartalan gyerekneveléshez, ráadásul ahogy a szomszéd zavar minket, bizony a hangos gyereksírás is alkalmanként zavaró lehet másoknak.
Hamu az erkélyen
Állandó és visszatérő probléma a társasházakban a dohányzás. Hol? A liftben, a folyosókon, a kertben, a garázsban – és természetesen obligát módon az erkélyeken. A dél-budai, meglehetősen olcsó négyzetméterárairól ismertté vált társasház együttesben többen ingyenes hamutartókat ajánlottak fel azon kedves tulajdonostársaknak, akik visszatérően az alattuk lévő erkélyekre, illetve a kertben zöldellő növényzetre hamuztak, majd mindezt ártatlan arccal letagadták. Érdemes hamuzó félként is tisztában lenni azzal – az okozott károkat majd a közös költségből – azaz a mi befizetéseinkből fogják rendbehozni, nem beszélve arról, hogy a csikkekkel, falon elnyomott cigaretták mementóival teli lépcsőház saját lakásunk értékét is csökkenti.
"Le lesz vágva a nyaka annak aki elvitte a virágokat"
Az új építésű házakban magas kultúrája alakult ki az úgynevezett "backdoor" kommunikációnak, amikor is a laktótársak egymásnak különféle, a liftben, vagy a lépcsőházban elhelyezett spontán közleményekben adják hírül valamilyen sérelmüket, problémájukat. Az említett virágos eset egy belvárosi házban történt, amikor is többedszerre is lába kelt a folyosóra kihelyezett cserepes növényeknek. Szintén óriási divatja van az autók szélvédőire helyezett, fenyegető vagy kioktató tartalmú üzeneteknek (hangos zene, éjszakai bútortologatás, ugrálás, trappolás, zongorázás elleni tiltakozás). Ha mi írjuk ezeket az üzenetek, nagyon vigyázzunk – amennyiben kiderül (márpedig hamar kiderül) kinek a tollából származik, tartalmától függően akár rendőrségi eljárás is lehet az ügy vége.
A nyugodt, problémamentes társasházi élethez nem árt, ha egy kicsit feljebb emeljük a toleranciaküszöbünket – sajnos a társasház nem a pusztában álló csendes családi ház műfaja – az olcsóbb árért bizony együtt kell élnünk másokkal is. A sorozat következő részében a – sokak által áhított – családi házban zajló élet árnyoldalait világítjuk meg.
