2p

Óriási emelkedés volt az amerikai tőzsdéken is azt követően, hogy napközben az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi azt közölte, az EKB mindent megtesz az euróövezet megvédéséért.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,67 százalékkal, 212 pontal 12887 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,37 százalékkal 2893 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 1,65 százalékkal 1360 pontra emelkedett.

A tőzsdemutatók erősödéssel indítottak Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) vezetőjének arra a nem sokkal korábban elhangzott kijelentésére, hogy az EKB mindent megtesz az euróövezet megvédéséért, beleértve a magas állampapír-hozamok leszorítását, amiről bankilletékes korábban még nem beszélt ilyen nyíltan. Mario Draghi kijelentésére leginkább az energiaipari és a pénzügyi papírok árfolyama nőtt New Yorkban, amelyek különösen érzékenyek az európai fejleményekre és a kereslet alakulására.

A Marketwatch által idézett egyik elemző ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy a csütörtöki óriási emelkedés világszerte inkább az eladási pozíciók zárása, az úgynevezett short covering miatt volt. Draghi kijelentése az elmúlt napok után nagyon fontos volt, ám semmiféle konkrétumot nem tartalmazott. Tartós emelkedéshez pedig az kellene, hogy az EKB szándékai és eszközei ismertté váljanak.

Erősítette a befektetői derűlátást, hogy közel négy éve legalacsonyabb szintre csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma a múlt héten az Egyesült Államokban.

Az óriási emelkedések napja sem volt minden részvény számára eredményes, a Facebook egyik legismertebb játékfejlesztője, a Zynga például közel 40 százalékkal zuhant, miután a szerdai tőzsdezárást követően veszteséges eredményt tett közzé. A Farmville fejlesztőjének mélyrepülése a Facebook papírokra is negatívan hatott, és 8,5 százalékkal esett a közösségi oldal üzemeltetője, mely a csütörtöki tőzsdezárást követően publikálja negyedéves számait.

mfor.hu/MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!