Ha eddig nem jöttünk volna rá, hogy bolond időket élünk, akkor vessünk egy pillantást a Dow Jones ipari index heti teljesítményére. A négy kereskedési napból mind a négyen 400 pontnál nagyobb mértékű elmozdulást produkált az index nap végére. A sorminta pedig úgy fest, hogy páros napokon lefele, páratlanokon felfele ment. Mivel ma augusztus 11. van, ezért ma felfele ment.
A Dow Jones tehát 3,94 százalékkal 11142,78 pontra nőtt. a Nasdaq 4,69 százalékkal ugrott meg, és 2492 ponton zárt. Az S&P 500-as 4,62 százalékkal 1172,58 pontra javult.
A nyitás előtt még rendkívül bizonytalan kilátásokat két adat javította. Egyrészt a vártnál kedvezőbben alakultak a munkaerőpiaci számok, így az előre jelzettnél kevesebb volt tartósan munkanélküliek és az először munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten. Más kérdés, hogy a külkereskedelmi hiány továbbra is borús képet mutatott. Pozitívan fogadta a piac, hogy a Cisco a vártnál kedvezőbb számokat tett közzé. Pozitívan fogadták a piacok azt is, hogy Franciaország és Németország vezetője csütörtökön megállapodott: a jövő héten tárgyalnak az európai pénzügyi válság megoldásának a lehetőségeiről.
Az első óra egy százalék körüli pluszban telt, majd egy ugrás következett, és 2-2,5 százalék volt a szerdai záráshoz képest az indexek emelkedése. A nap végén még rátettek a vevők egy lapáttal, és 5 százalék körüli erősödést mutattak a vezető indexek. Az utolsó néhány percben azonban profitrealizálás következett, így a nyereség némileg csökkent.
Az egyes részvényeket illetően a már említett Cisco elszállt, 16 százalékkal nőtt az árfolyama. Jól teljesítettek a pénzügy vállalatok is: a Bank of America 7, a PMorgan Chase és Morgan Stanley 6 százalék felett nőtt.
Az arany 30 dollárral esett, a kereskedés végén 1755 dollár volt. Az olaj közel 3,5 százalékkal ugrott meg, a nap végén 85,70 dollár volt. A forint a svájci frank ellenében este nem nagyon változott, 251 felett kereskedtek vele.
mfor.hu