2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nap második felében picit visszakapaszkodott a BUX index, mely így is több mint egy százalékkal zárt tegnapi értéke alatt. A vezető részvények kivétel nélkül buktak, a legnagyobb vesztes a Mol lett. Eközben a forintot is lejtőre tették a bankközi devizapiacon, délutánra bő fél százalékos volt a gyengülés az euróval szemben.

23 366 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a BUX index, ez 1,1 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi záróértéknél. A forgalom elmaradt kicsivel az átlagostól, a nap végére kevesebb mint 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények kivétel nélkül negatív napot zártak, a Mol és a Richter egy százaléknál is nagyobbat estek. Az olajcég papírjaiért délután 23 090 forintot kellett adni, ami 1,32 százalékkal maradt el a szerdai árfolyamnál, míg az OTP 6239 forintos jegyzése 0,95 százalékos csökkenést jelentett szerdához képest. A Magyar Telekom eközben négy forintos esés után 542 forinton zárta a napot.

Gyengüléssel fejezték be a napot a gyógyszergyártók is a piacon: a Richter 1,5 százalékos visszaesés után 36 770 forinton zárt, míg az Egis 19 980 forintos árfolyama 0,15 százalékos felfelé araszolásnak felelt meg.

A nap második felére gyengülésbe kapcsolt a forint is, a délutáni 266,90-es euróárfolyam már bő fél százalékkal magasabb volt a tegnapinál. A dollárral szemben 187,73-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 212,16 forintot ért a részvénypiac zárása után.

Pesszimista hangulat volt jellemző a vezető nemzetközi részvénypiacokra is: a londoni tőzsde FTSE indexe a nap második felében 1,09 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX 1,4 százalékos visszaesést mutatott nem sokkal a zárás előtt. Régiónkban a varsói WIG 20 1,13 százalékkal gyengült. A Wall Streeten is rosszul indult a kereskedés: az első pár óra után a Dow 0,42 százalékkal állt tegnapi záróértéke alatt, a S&P pedig 0,34 százalékos lecsorgással indított.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!