2p

A blue chipek csak egy része tudott erősödni. A forint si gyengült kicsit.

A BUX 0,54 százalékos emelkedéssel, 22 120,26 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: a negatív nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX szerdán. Hozzátette: az ellentétes mozgás a magyar piac alacsony likviditásának tudható be, valamint annak, hogy pozitív eredményekről számoltak be a vezető részvényeket kibocsátó cégek gyorsjelentési szezonban. A befektetők pozitívan reagáltak arra is, hogy kedvezményesen forintosítják a devizaalapú személyi és autóhiteleket. A vezető részvények közül a Magyar Telekom és a Richter árfolyama csökkent, de csak nagyon minimális mértékben.

A Mol 1,68 százalékkal 14 495 forintra erősödött, az OTP-részvények ára pedig 0,63 százalékkal 5635 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 0,75 százalékkal 397 forintra csökkent, a Richter-papírok árfolyama 0,14 százalékkal 4355 forintra esett.

A forint a főbb devizákkal szemben kicsit gyengült a nap folyamán, kora este euróért 310 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 280,8, egy svájci frank pedig 289,4 forintot ért a bankközi piacon. 

Az állampapírok másodpiacán a 10 éves kötvények hozama 2 bázisponttal emelkedett, a 3 éveseké eggyel csökkent, a 12 hónapos diszkont kincstárjegyeké pedig 7-tel. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!