2018. február 8. 14:19

A vártál korábban és határozottabban emelhet kamatot a Bank of England.

Az elemzői várakozásoknak megfelelő döntést hozott csütörtöki ülésén az angol jegybank. A Bank of England monetáris tanácsa nem módosította az alapkamatot. Ezt egyébként tavaly novemberben, tíz év után emelték 0,25 százalékról fél százalékra. Előtte folyamatos kamatcsökkenés volt, és az akkori 5,75 százalékról vágták le több lépésben a kamatlábakat kvázi a nulláig.

A kiadott közlemény szerint a Bank of England monetáris testülete egyhangúlag a novemberben meghatározott alapkamat fenntartására voksolt, és az eszközvásárlási programok keretét is egyhangú döntéssel változatlanul hagyta.

A kamatdöntés kísérő kommentár mellett kiadták új negyedéves inflációs jelentésüket is. Ebben a brit jegybank azt hangsúlyozta, hogy a világgazdaság növekedési üteme hét éve nem volt olyan gyors, mint most, és ez a brit gazdaság teljesítményét is élénkíti. A Bank of England ennek alapján a brit hazai össztermék (GDP) idei növekedésére adott előrejelzését a tavaly novemberi inflációs jelentésben szereplő 1,5 százalékról 1,7 százalékra, jövő évi növekedési becslését 1,7 százalékról 1,8 százalékra javította.

A jegybank véleménye szerint a robusztus külső növekedési környezet mellett a brit bérkiáramlás várhatóan gyorsuló üteme is további felhajtóerőt ad a brit gazdaságnak. Mindezek figyelembevételével Bank of England monetáris tanácsa közölte, hogy megítélése szerint a monetáris politikát az előző inflációs jelentésben valószínűsítettnél "valamivel hamarabb és valamivel nagyobb mértékben" kell majd szigorítani.

Hasonló okok miatt indult meg a múlt héten az amerikai tőzsdén a leolvadás, majd váltott hétőn pánikszerű esésbe. A befektetők ugyanis attól tartanak, hogy az elmúlt években megszokott nullás kamatkörnyezet és a fullasztó likviditást követően lesz alternatívája a részvénypiacnak. Az amerikai 10 éves állampapírok hozama már közelít a 3 százalékos szinthez. Emiatt mind több befektető fordulhat el a tőzsdéktől a jövőben, és a szakértők szerint részben ezt kezdték el beárazni a hirtelen jött szakadáskor a befektetők.

mfor.hu