A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 134,64 ponttal, azaz 1,21 százalékkal 11285 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 17,50 ponttal, azaz 1,51 százalékkal 1117 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 60,22 ponttal, 2,49 százalékkal erősödött és 2480 ponton zárt.
A jelentős emelkedés ellenére nem indult optimistán a nap. A kereskedés előtt látott napvilágot a második negyedéves GDP első felülvizsgálata. A gazdasági növekedés ugyan továbbra is fennállt, ám a néhány héttel korábbi 1,3 százalék helyett már csak egy százalékot mutattak a statisztikák. (Az első negyedéves adat 2 százalék feletti értékről indult, majd a többszöri módosítás után 0,4 százalék volt.)
Bár a vártnál jobb lett, de nem feltétlen jelentett jót a személyes kiadások árindexe. Ugyan az adatfelvétel az elmúlt időszak jelentős tőzsdei esése közepette zajlott, így talán nem keltett akkora meglepetést a prognózisokat alulmúló, a Michigani egyetem és a Reuters által készített közös fogyasztói hangulatindexe augusztusban. A mutató 55,7 pontra csökkent a várt 56,3 ponttal szemben.
A Dow közel 2 százalékos veszteséggel indult, majd következett a várva várt Ben Bernanke Fed-elnök beszéd. A jegybank első embere gyakorlatilag konkrétumok nélküli előadást tartott, melyben az egyetlen ígéret az volt, hogy figyelemmel kíséri a gazdaság helyzetét, és megtesz mindent a válságból kilábalás elősegítésére. A csalódást keltő beszéd paradox módon segített a piacoknak, és némileg meglepő módon magukra találtak az indexek, meredek felfele indultak, majd kisebb törésekkel szinte egész nap erősödtek.
mfor.hu