2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Gyengüléssel kezdett szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, a mutató délelőttre mintegy másfél százalékot veszített értékéből. A vezető részvények kivétel nélkül veszítettek értékükből, már az OTP is majdnem elveszítette teljes tegnapi emelkedését.

21 300 ponton állt szerda délelőtt a BUX index, ez 1,53 százalékkal maradt el a keddi záróértéktől. A forgalom alacsonyabb volt az átlagosnál, az első órákban alig több mint 3 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike veszített értékéből a nyitás után, a jelek szerint az OTP számára is csak egy napig tartott a gyorsjelentés utáni kedvező hangulat. A nyitás után a bankpapírok árfolyama 5602 forintig esett vissza, ez 1,58 százalékkal volt alacsonyabb a kedd délutáni szintnél. A Mol 2,08 százalékot bukott, 17 625 forinton állt, a Magyar Telekom 713 forintos árfolyama pedig 0,28 százalékkal volt alacsonyabb, mint a keddi záráskor.

Lefelé kezdték a napot a gyógyszergyártók is a tőzsdén: a Richter az első néhány óra után 40 700 forintba került, ami 1,69 százalékos gyengülést jelentett, az Egis pedig 0,78 százalékos visszaesés után 19 150 forintot ért.

Tartotta az utóbbi két napban összeszedett erősödését a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon. Szerda délelőtt 266,89 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,23 százalékkal volt magasabb a kedd délutáni árfolyamnál. A dollárral szemben 195,17-nél állt a hazai fizetőeszköz, a svájci frank pedig 182,02 forintot ért.

A vezető európai részvénypiacokon is enyhe visszaeséssel indult a nap: a londoni FTSE délelőtt 0,22 százalékkal állt tegnapi szintje alatt, a frankfurti DAX pedig 0,29 százalékos mínuszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,3 százalékkal esett vissza, a prágai tőzsde PX indexe pedig 0,32 százalékos lecsorgást mutatott.

A vezető amerikai határidős indexek délelőtt néhány pontos mínuszban voltak, a nyitás előtt fontos makroadatok jelennek meg, melyekre érdemes lesz figyelni. Főleg az ADP munkaerőpiaci index alakulása lesz érdekes, abból ugyanis következtetni lehet majd a pénteken érkező fontos munkanélküliségi adatokra is.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!