3p

A svájci jegybank is kilátásba helyezte középtávon a kamatemelés megkezdését, írják a Commerzbank elemzői hétfői körképükben.

EUR/HUF (270,40– 272,90): Télapó-váráshoz hasonlatos izgalommal ugrik a devizapiac a Monetáris Tanács új jelöltjeivel kapcsolatos hírekre. A jelölő bizottság eddig két nevet hozott nyilvánosságra a megüresedett négy helyre, kettővel még adós. Ha a régi jelölési rendszerben lennénk, akkor a bizottság helyett a miniszterelnök jelölte volna a két külsős tagot, és most jönne a jegybank elnöktől is két név. A jelölési szabályok minapi változtatását ugyanakkor vizsgálja az ECB és az Európai Bizottság, és bírálták az elnök és alelnökök fizetésének csökkentését is, mivel ezeket a jegybanki függetlenség megsértéseként értelmezték. A két most megnevezett, jegybanki múlttal rendelkező szakember jelölésével vélhetőleg a kormánynak is az a célja, hogy megnyugtassa a piacokat, és kifogja a szelet azok vitorlájából, akik szerint a monetáris politika befolyásolására készül. Így a kamatpolitikában biztosan nem számíthatunk 180 fokos fordulatra, azt pedig majd a tényleges munkájuk és szavazataik döntik el, hogy az új tagok a képzeletbeli galamb – héja skálán milyen ornitológiai alakzatot vesznek föl. Az viszont tuti, hogy az EMU a távlati cél.

EUR/USD (1,3900 – 1,4050): Az Unió szeret csúcsokat tartani: csak most hétvégén volt egy konzervatív uniós vezetői csúcs Helsinkiben és egy szocialista vezetői csúcs Athénban. A két csúcs előcsúcsként funkcionált a következő EU csúcsra. Eredmény? Semmi. Megállapították azokat pontokat amiket eddig is, EFSF növelés, stb. Adósságprobléma megoldására új stratégia nem született, sajnos. Talán hasznosabb lett volna a résztvevőknek Magyarországon tölteni egy szép napos hétvégét javítva a turisztikai bevételeinket. Az EURUSD árfolyamára nem sok hatással voltak a történtek, az eredménytelenség fennmaradása azonban az euró gyengülését kódolja. A múlt héten átlépett 1,3860-as szint gyengébb támasznak bizonyulhat, miközben az 1,40-es pszichológiai szint útját állhatja a további euró erősödésnek. Adatokban nem fogunk ma dúskálni, így jelentősebb eseményig a globális hangulatváltozások, azok hiányában az oldalazás határozza meg a kurzust.

CHF/HUF (208,50 – 211,00): Ha Trichet mozdul, akkor Svájc is. A svájci jegybank is kilátásba helyezte középtávon a kamatemelés megkezdését. Az EURCHF nem mutat karakteres mozgást egyelőre, a valós lépések időzítése lesz mérvadó a devizapár árfolyam alakulása szempontjából. A forint 210 környékén téblábol a frankkal szemben, és ha a forint nem gyengül, akkor sok változás itt sem esélyes.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!