3p

Erre a kérdésre állítólag Rothschild báró azt válaszolta: „I always sold too early”*, azaz mindig túl korán adtam el. Aki már látott pár gazdasági/tőkepiaci ciklust, az rögtön megérti ennek a mondásnak a lényegét és fontosságát. A piaci tetőpontok időzítése éppúgy nehéz, mint a mélypont felismerése, viszont arra mindig van lehetőség, hogy a befektető megpróbálja felmérni a kilátásokat/piaci hangulatot/értékeltségi szinteket, amelyek többéves időtávon meghatározzák az adott befektetéssel elérhető hozamokat. Természetesen a piac már akkor drágának tűnik, már akkor sok az optimista, és már akkor látszanak a trendet megfordító jelek, amikor még az árfolyamok – gyakran egészen sokáig – tartanak felfelé.

Ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam, sajnos többször is :)

1999 őszén már elég komoly internet-eufória volt, az árazások teljesen értelmezhetetlenek voltak, a jegybank emelte a kamatot, minden együtt állt ahhoz, hogy a piac elinduljon lefelé. Ennek ellenére aki ekkor elkezdett esésre játszani, az igencsak pórul járt (én is). Habár az árfolyamcsúcsot 2000 márciusában értük el, az árak csak 2000 szeptemberétől kerültek lejtőre, pedig már egy évvel korábban egyértelmű volt a racionális szemlélő számára, hogy mi fog következni (a Nasdaq index a csúcsáról 3 év alatt 80%-ot esett végül, az S&P 500 is lefeleződött). Ezt érti az alatt Rothschild báró, hogy „mindig túl korán adtam el”. Értelmes, hosszú távú, nagy pozíciókkal rendelkező befektető, amilyen Rothschild is volt, nem is tehetett másként, és pont a hozzá hasonló tapasztalt, öreg rókák és bennfentesek eladásait hívták úgy akkoriban, hogy „distribution”, azaz a részvények kiszórása, amit ma piaci tetőzésnek nevezhetnénk. Persze kis pozíciókkal nyugodtan lehet egerészni, de akkor is tudni kell képbe helyezni magunkat: hol vagyunk a cikluson belül. Nyilván ez mindig csak utólag derül ki, és senki sem fog kolomppal jelezni, hogy „itt a teteje”, de amikor a befektetői optimizmus sokéves csúcson van, az árazások szintén, és a bikapiacot tápláló QE/nullkamat stimulus visszavonása egyre valószínűbb/illetve már zajlik is, akkor nem az agresszív pozícióknak, hanem az óvatosságnak van ideje. Ez persze nem jelenti azt, hogy a piacnak holnap vagy a jövő hónapban be kellene esnie, de azt hiszem (a magyar tőzsdén is) jó pár olyan részvény lesz, amely 5 év múlva a jelenlegi árfolyam felén-harmadán, illetve a spekulatívabbak a tizedén (se) fognak forogni a mai áraknak. Ezért nem bánta meg valójában Rothschild báró, hogy mindig korán adott el…
 

* A teljes idézet egyébként állítólag így hangzik: “I will tell you my secret if you wish. It is this: I never buy at the bottom and I always sell too soon.”, azaz „Elmondom hát a titkomat, ha tényleg szeretnétek tudni. Sosem vettem az alján, és mindig túl korán adtam el.”
 
Zsiday Viktor 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!