4p

Csendes nemzetközi piacok mellett a hazai részvénypiac jó hetet zárt, ha ebbe bekapcsolódna a külföldi hangulatjavulás is, akkor még lehetne tér felfelé - vélik a Raiffeisen Bank elemzői. A héten megtáltosodott OTP például újabb pozitív impulzusokkal akár 7000-ig is elmehet.

A nemzetközi piacokat tekintve viszonylag csendes hetet tudhatunk magunk mögött, amelyet két megközelítésben is lehet értékelni. Figyelembe véve, hogy újabb földrengés volt Japánban, tovább emelkedett az olajár, a Brent már 125 dollárnál, Portugália bejelentette, hogy mentőcsomagra van szüksége és az EKB beváltotta "ígéretét" és megkezdte a szigorítást, a piacok stabilitása pozitívan értékelhető - olvasható a Raiffeisen heti részvényelemzésében.

Másik oldalról viszont elmaradt a hagyományosan erős teljesítmény, amely az USA gyorsjelentési szezon kezdete előtti hetet szokta jellemezni. Így a döntés a jövő hétre maradt merre tovább rövid távon, hétfőn indul az USA gyorsjelentési szezon, hagyományosan az Alcoa-val. Alapvetően továbbra is az a várakozásuk az elemzőknek, hogy folytatódik az emelkedő trend, azonban az, hogy az előző napokban ennyire nem tudott emelkedni, az egy héttel ezelőttihez képest valamelyest gyengítette annak valószínűségét, hogy első lendületből új lokális csúcsot tudjon csinálni (S&P 1342 fölé). Egyelőre azonban fenntartják long ajánlásukat.

Lényegesen mozgalmasabban alakult a hazai piac. Megtáltosodott az OTP, amelynek emelkedését több tényező is segítette. A korábbi jó hangulatban sikerült megközelítenie 6000-es, több hónapja fennálló ellenállásait, amelynek áttörése lehetővé vált, miután a tovább erősödő forint (mind az euróval és svájci frankkal szemben) megadta azt a momentumot, amely régóta hiányzott a papírból és ehhez szükséges volt - hangúlyozzák a Raiffeisen szakemberei. A várakozásoknak megfelelően ez pedig "vételi pánikot" váltott ki, valószínűleg nem kis részben short zárásokból adódóan. Ezzel lényegesen javult a kép technikai szempontból a papírban.

Rövid távon igen túlvett, így némi konszolidáció, korrekció elképzelhető - figyelmeztetnek. A kép mindaddig pozitív, amíg nem töri a 6000-es szinteket. Amennyiben a nemzetközi piacok új csúcsra tudnának menni, a papír további jelentős erősödést is produkálhatna. Felfelé némi ellenállás 6400-nál, amelyet akár a 7000-es szintek is követhetnek. A 6000-es kitörésre nyitott esetleges long pozíciók legalább részben tarthatóak, új belépési pontokat ezen szintek esetleges visszatesztjénél, vagy 6400 áttörése esetén érdemes keresni (utóbbi feltételezi a kinti piacok új csúcsra törését is). A részvényesek várhatóan 75 forint osztalékot fognak kapni, miután a saját részvényekre jutó összeget szétosztják.

Erős hetet tudhat maga mögött a Mol, amely töretlenül emelkedő csatornában van támogatva az emelkedő olajáraktól és pozitív hangulattól. Némi túlvettség itt is kialakult, így megálló itt is lehet - vélik az elemzők. Támaszok lefelé 24 700 körül, ezek visszatesztje megtörténhet, a papírtól azonban összességében további emelkedést várnak, ajánlásukat fenntartják. "Bár a vezetőség javaslata, hogy ne fizessenek osztalékot negatív meglepetés, hiszen mi is (451 forint) és a piac is (480 forint) várt kifizetést, ez azonban nem egy olyan tényező, amely érdemi hatást kéne, hogy gyakoroljon a jelenlegi hangulatra" - vélik.

"Az Magyar Telekom teljesítette második árfolyamcélunkat is, amely szint egyben igen erőteljes technikai ellenállás is" - emelik ki. Nem zárható ki a további emelkedés kedvező hangulatban, figyelembe véve, hogy még 1 hónap van az osztalékig, a kockázat/hozam profil azonban már valamelyest kedvezőtlenebb innen, így ajánlásukat zárják.

Továbbra is alulteljesítők a gyógyszer gyártók. A múlt heti erő után nem tudott további lendületet mutatni a Richter, visszaesve 39 000 alá. Ahhoz hogy valamelyest optimistábbak lehessünk minimum 39 000 fölé kéne mennie, csökkenő trendcsatornájából pedig 40 000 felett tudna kitörni. Ennek valószínűségét rövid távon rontotta, hogy pénteken újabb hírek szivárogtak ki a várható kormányzati megszorításokról a gyógyszerkasszával kapcsolatban, amelyek alátámasztották a korábbi híreket, mely szerint a gyártók terhei 50 százalékkal nőnek. Továbbra sem tudni azonban, ezek leírhatók lesznek-e a K+F költségekkel szemben. Amíg ebben nincs bizonyosság a papírok nyomás alatt lehetnek. Különösen a kisebbik Egis, amelyet lényegesen érzékenyebben érinthetnek az elvonások, ennek megfelelően igen jelentős esést tudhatott maga mögött. Jelentős pozíció felvétel így még nem ajánlott egyik papírban sem - javasolják a Raiffeisen elemzői.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!