2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A hét első két napján bekövetkezett zuhanás után korrigáltak az amerikai piacok. Az emelkedéshez hozzájárult, hogy a görög pánik némileg csillapodott, illetve az amerikai magánszférában a vártnál több új munkahely jött létre.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,54 százalékos erősödés után 11838 ponton végzett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,95 százalékkal 2320,10 pontra emelkedett. Az amerikai gazdaság egészét reprezentáló S&P 500-as mutató 1,70 százalékkal 1238,95 pontra emelkedett.
 

Az előző két nap esése után szerdán az irányadó mutatók ledolgozták a veszteség egy részét, például a DJIA indexnél a mutatóban szereplő 30 részvény közül 29 erősödött. A legtöbb piacmozgató hír pozitív volt, komoly nyereséget jelentett a harmadik negyedévről például a MasterCard és a Time Warner, és a vártnál jobb lett a nap makroadata, az ADP munkaerőpiaci jelentése, amely szerint az amerikai magánszektorban októberben a 101 ezres növekedést valószínűsítő elemzői előrejelzésekkel szemben 110 ezerrel nőtt az alkalmazottak száma. 

A nap legnagyobb jelentőségűnek tekintett eseménye az amerikai jegybank, a Fed kamatdöntő ülése volt. A kedden kezdődött kétnapos értekezleten a Fed kamatdöntő testülete, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) 9-1-es szavazati aránnyal a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamat szinten tartása mellett döntött. A testület továbbá ismét - az idén már harmadszor - rontott az gazdasági növekedésre adott előrejelzésén, az aktuális helyzetet azonban a korábbinál kedvezőbbnek ítélte meg.
 
MTI/mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!