2p

Igazán bullos a hangulat a tengerentúlon, hiszen annak ellenére, hogy szerdán gyakorlatilag csak kedvezőtlen hírek láttak napvilágot, folytatódott az emelkedés.

A keddi stagnálás után szerdán folytatódott az immár másfél hete tartó rally a New York-i tőzsdéken. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 56,15 ponttal, azaz 0,45 százalékkal 12626,02 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 1,34 ponttal, 0,10 százalékkal 1339,22 pontra erősödött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 8,25 ponttal, 0,29 százalékkal erősödött és 2834,02 ponton zárt.

A nap folyamán több kedvezőtlen hír is negatívan hathatott volna, ám a befektetők nem nagyon törődtek ezekkel. Arra lehetett számítani, hogy a még kedden este leminősített portugál államadósság kérdése nem hatja meg az amerikai tőzsdéket, hiszen egy nappal korábban a kereskedés végén sem volt különösebb hatása.

Izgalmasabb volt, hogyan hat majd a kínai kamatemelés híre, hiszen a távol-keleti ország az Egyesült Államok egyik legnagyobb finanszírozója. A növekvő kínai kamat, illetve a viszonylag gyenge amerikai dollár pedig jelen helyzetben nem feltétlen jó párosítás, ám ezúttal nem reagáltak a piacok. Még egy adat borzolhatta volna a kedélyeket, csökkent ugyanis a szolgáltatási beszerzési menedzser index júniusban: a mutató 53,3 pont volt a májusi 54,6 ponttal és az elemzői várakozásokban szereplő 54,0 ponttal szemben. Ez a nyitáskor még hatott, hiszen rövid időre a keddi záró érték alá is csúsztak a főbb indexek, ám végül ezen is túltették magukat a befektetők.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!