2p

Emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i tőzsde főbb mutatói. A befektetők a szerdai Fed ülés és a csütörtöki makroadatok hatására kezdtek vásárolni.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 127 ponttal, 0,82 százalékkal emelkedett, 15626 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 21 ponttal 1,25 százalékkal erősödött, 1707 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 49 ponttal, 1,36 százalékkal 3676 pontra emelkedett.

Az amerikai tőzsdeindexeknek a Fed előző napi monetáris politikai állásfoglalása adott lendületet. A Fed szerdán közölte, hogy a monetáris politikai döntéshozó testület, a FOMC megítélése szerint még belátható ideig szükség lesz a gazdaságösztönző célú laza monetáris politika folytatására, ezért egyelőre nem kezdi meg a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási program keretösszegének csökkentését, illetve az alacsonykamat-politikát még a kötvényvásárlási program kivezetése után is folytatni tervezi. Hasonlóképpen a "megengedő" monetáris politika folytatása mellett tett hitet csütörtökön az Európai Központi Bank, illetve a Bank of England is kamatdöntő ülésüket követően.

A csütörtök makrogazdasági fronton is jó nap volt az amerikai tőzsdéken. A kiemelkedően jó makrogazdasági adatok tovább táplálták az egyébként is bizakodó befektetői hangulatot.

A 30. héten az Egyesült Államokban a várt növekedéssel szemben nagymértékben, öt és fél éves mélypontra esett vissza az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma. Az adatnak a piacok által nagyobb jelentőségűnek tekintett négyhetes mozgóátlaga is csökkent.

Az amerikai Institute of Supply Management intézetnek az ország feldolgozóipari teljesítményét követő indexe júliusban az előző havi 50,9 pontról az elemzők által várt 52,0 pont helyett 55,4 pontra, kétéves csúcsra szökött fel. A Markit gazdaságkutató intézet amerikai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) júliusban 63,7 pontra, március óta a legmagasabb szintre emelkedett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!