3p

A mai kamatdöntésen talán minimális többséggel, de maradhat az alapkamat, bár az elemzők igen megosztottak ebben a kérdésben és többségük inkább kamatvágásra számít, ám mi a magunk részéről a kisebbséget erősítjük, mivel az IMF tárgyalások nem garantálják a megállapodást. Ha viszont lesz őszre aláírt szerződésünk, és emellett nem romlik jelentősen a nemzetközi helyzet, akkor 50-100 bázispontos kamatcsökkentés is bekövetkezhet még ebben az évben - olvasható a Commerzbank keddi elemzésében.

EUR/HUF (286,50 – 289,50): Múlt péntek óta a gyengülésé volt a főszerep, hétfőn gyakorlatilag folyamatosan vesztett értékéből a forint az euróval és mindinkább a dollárral szemben. A tegnap már említett szicíliai, és valenciai finanszírozási aggályok mellé csatlakozott ismételten Görögország. Az úgynevezett EU/ECB/IMF trojka vizsgálóbizottsága ismét felméri a görög adóssághelyzetet, és felerősödtek azok a félelmek, hogy a görögök nem teljesítik az időarányosan kitűzött célokat, és akár az is lehet, hogy ezáltal nem folyósíthatják a következő részletet, így ismét növekszik a konkrét csőd esélye. A csütörtöki görög CDS-felár még „csupán” 16 600, a hétfői záróérték viszont már 17 315 bázisponton járt. Igaz ez a szint messze van a közel 26 ezres rekordtól, de az erősödő kockázatkerülés jól érzékelhető. A gyengülési folyamat ma reggelre megtorpant, piacnyitáskor 288 alattról indult a kereskedés, annak ellenére, hogy a Moody’s hitelminősítő intézet rontotta a többek között a válságban jól teljesítő Németország besorolásának a kilátását. A kilátásrontást a kínai PMI statisztika ellensúlyozhatta, ezért stabilizálódhatott 288 körül a reggeli EUR/HUF árfolyam. A mai kamatdöntésen talán minimális többséggel, de maradhat az alapkamat, bár az elemzők igen megosztottak ebben a kérdésben és többségük inkább kamatvágásra számít, ám mi a magunk részéről a kisebbséget erősítjük, mivel az IMF tárgyalások nem garantálják a megállapodást. Ha viszont lesz őszre aláírt szerződésünk, és emellett nem romlik jelentősen a nemzetközi helyzet, akkor 50-100 bázispontos kamatcsökkentés is bekövetkezhet még ebben az évben.

EUR/USD (1,2050 – 1,2175): 1,21 fölött meg tudott kapaszkodni az EUR/USD árfolyama, nem sikerült tehát (egyelőre) a további EUR/USD lejtmenet, de ettől függetlenül egyre esélyesebbnek látszik, hogy az 1,20-as mérföldkő is elesik, tehát az euró további veszteséget szenvedhet el a dollárral szemben. A dollár erősödését leginkább a Fed beavatkozása állíthatná meg, csakhogy a legutóbbi Bernanke nyilatkozatok alapján ebben egyelőre nem bízhatunk. Az európai termelői árindexek értékei összességében véve nem lettek túlságosan rosszak, így ez is stabilizálni tudta Az EUR/USD árfolyamát, épphogy 1,21 felett. A dollár/forint árfolyama ma reggel 238 alatt kezdett valamivel, és ha a spanyol, és olasz hozamok a romló hírek hatására további emelkedést produkálnak, akkor ismét megbarátkozhatunk a május végi – június eleji 240-245 közötti szintekkel.

CHF/HUF (239,00 – 241,00): A péntek délutáni és a hétfői forintgyengülés továbbra is meglátszik a CHF/HUF árfolyamában, a piacnyitás után ma is 240-ig emelkedett az árfolyam.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!