3p

A tengerentúli tőzsdéken a nap első része viszonylag lagymatag volt, a hétfői záró szint körül mozogtak az indexek. Az utolsó két óra azonban viszonylag parázsra sikeredett. Úgy tűnt emelkedés jöhet, ám végül ismét eséssel zárult a kereskedés.

Kivárás jellemezte a New York-i tőzsdéket a nap első felében. A legújabb olasz aggodalmakkal kapcsolatos első hullám ugyanis lecsendesedett mire kinyitottak az amerikai piacok, a kereskedés előtt publikált külkereskedelmi adatra pedig nem reagáltak.

A délutáni órákban azután napvilágot látott a Fed legutóbbi ülésének a jegyzőkönyve - az un. Fed Meeting Minutes -, amely szerint a jegybank monetáris tanácsának több tagja azon az állásponton volt, hogy ha a gazdaság helyzete indokolja, további könnyítéseket kell hozni. Amit a befektetők nagyjából úgy értékeltek, hogy az eddig is nagyüzemben folyó pénznyomtatást akár gyorsabb fokozatra is kapcsolhatják. Mindenesetre a most zárult Q2 program után továbbra sem apadna el a gyakorlatilag korlátlan olcsó pénz. A hírre a tőzsdék néhány percig meredeken emelkedni kezdtek.

Mindez azonban csak arra volt jó, hogy – Zsiday Viktort idézve – a bikákat csapdába csalják és lemészárolják. Az utolsó félóra ugyanis masszív eladások jegyében telt, azt követően, hogy az ír államadósságot a Moody's leminősítette. A hitelminősítő az eddigi "Baa3"-ról - vagyis a még befektetési ajánlású osztályzati sáv alsó széléről - egy fokozattal "Ba1"-re süllyesztette a hazai és a külföldi piacokon kibocsátott ír kormánykötvény-adósság osztályzatát, további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyva érvényben az új besoroláson is.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe végül 58,88 ponttal, azaz 0,47 százalékkal 12446,88 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 5,85 ponttal, 0,44 százalékkal 1313,64 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 20,71 ponttal, 0,74 százalékkal csökkent, és 2781,91 ponton zárt.

A vállalati hírek közül a tegnapi zárás után jelentő Alcoát érdemes kiemelni, amely hiába közölt a vártnál jobb számokat, kedden 1 százalék feletti gyengülést szenvedett el. Továbbra sem meggyőző a News Corp., mely körül tovább dagad a bulvárlapjaik miatti botrány. A cég ezt ellensúlyozandó 5 milliárd dolláros sajátrészvény vásárlási programot jelentett be, ez azonban nem hozta izgalomba a befektetőket, és a részvények közel 1 százalékkal gyengültek. A tegnap erősen gyengülő Cisco esetében a jelentős létszám leépítés ma már inkább pozitív színezetet kapott, így némileg korrigált a papír.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!