3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Vizsgálatot indított a horvát pénzügyi felügyelet az INA ellen, hogy kiderítse, miért nem reagált a Mol Nyrt. által megindított nemzetközi választottbírósági eljárási kezdeményezésre, a vizsgálat kiterjed Áldott Zoltánra, az INA igazgatóságának elnökére is – írja internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).

A HRT megszerezte azokat a dokumentumokat, amelyekből véleménye szerint egyértelműen kiderül, hogy a pénzügyi felügyelet vizsgálja azt is, hogy a Mol INA-ban meglévő részvényeinek eladásával kapcsolatos hírre miért nem reagált az INA. A HRT információi szerint Áldott Zoltán szerepe is vizsgálat tárgya, mivel ő az INA igazgatóságának az elnöke és egyben a Mol tárgyalódelegációjának is tagja, ami esetleg felvetheti az összeférhetetlenség kérdését - állítja a HRT. A hírre a horvát pénzügyi felügyelet nem kívánt reagálni.

Az INA szerint a bizalmas információk kezelése és Áldott Zoltán részvétele a tárgyalásokon összhangban van a törvényi előírásokkal és a vállalat belső szabályzatával is, ezért a horvát olajvállalat szerint nem fér kétség a törvényesség betartásához – áll a társaság közleményében. A HRT információi szerint Budapesten a Mol úgynevezett adatszobát nyitott, hogy a potenciális érdeklődők betekintést nyerjenek az INA működésével kapcsolatos információkba. Ezt a Mol is megerősítette a televízió szerint.

A Mol az MTI megkeresésére annyit közölt, eddig sem, és a jövőben sem kívánja kommentálni az INA lehetséges eladását illető szóbeszédeket. Hozzátették, a horvát média számára szerdán közleményt küldtek, amelyben az  állt: mint azt 2013. november 8-án közölték, a Mol Igazgatósága felhatalmazta az ügyvezető testületet, hogy készítse elő a Mol INA-ban meglévő részesedésének értékesítését. A Mol az érvényes jogszabályok szerint jár el, beleértve azon jogszabályokat is, amelyek egyes információk nyilvánosságra hozatalát szabályozzák.

A Mol még tavaly novemberben, a Budapesti Értéktőzsde honlapján bejelentette, hogy nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID); mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

A horvát kormány pedig januárban közölte, hogy az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához (UNCITRAL) fordul a vita rendezése érdekében. A szervezethez intézett levelében azt írta: szeretné, ha részben semmissé nyilvánítanák azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát.

A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről 2013 szeptemberében kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, míg a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A Mol többször megerősítette, ha nem tud megállapodni a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, a magyar cég kész az INA-részvények eladására is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!