2p

Alacsony forgalom mellett esett a BUX, a forint esetében viszont nem volt egyértelmű irány.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 279,02 pontos, 1,25 százalékos csökkenéssel, 22 002,43 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint az alacsony forgalomnak szerepe volt a most következő hosszú hétvégének is, úgy vélekedett, azt követően sokan visszatérnek majd a parkettre és ismét érdemi kereskedés folyik majd.

A Mol ára 325 forinttal, 2,23 százalékkal 14 255 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 22 forinttal, 0,39 százalékkal 5600 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,99 százalékkal 400 forintra gyengült, forgalma 311,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 79 forinttal, 1,78 százalékkal 4361 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Az euró kivételével gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben. A nap kezdeti árfolyamához képest a forint 0,09 százalékkal erősödött kedden, az eurót este fél hétkor 309,05 forinton jegyezték. A forint kedden a dollárral szemben 0,31, a svájci frankkal szemben 0,57, a japán jennel szemben 0,34 százalékkal gyengült. Este fél hétkor a dollárt 280,13, a svájci frankot 287,02, a japán jent 2,2524 forinton jegyezték. Az előző délután a jegyzések sorrendben 279,00, 285,30 és 2,2428 forinton álltak.

A kötvénypiacon sem volt túl nagy mozgás, de a hozamok ismét csökkentek. A pozitív folyamatokat a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukció már előrevetítette, hiszen élénk forgalom mellett csökkentek a hozamok. A másodpiacon is 2 bázisponttal kisebb lett a hozam. Hasonló volt a változás az egy éves papírok esetében is. A 3 éves kötvények hozama 1 bázisponttal, az 5 éveseké pedig 2 bázisponttal csökkent. Az egyetlen kivétel a 10 éves kötvény volt, ahol egy bázisponttal felfele mozdultak a hozamok.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!