2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Gyengült a Mol és az OTP, tovább erősödött a Telekom. Kedden folytatta a forint a lejtmenetet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,08 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 17 808,58 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy hétfőn a Richter volt a magyar tőzsde "nehezéke", kedden az OTP lépett a helyére, bár a gyógyszergyártó árfolyama - ha kisebb mértékben is - de továbbra is csökkent. Az OTP azt követően esett, hogy Ukrajnában jelentősen megemelte a kamatot a jegybank, amit azonban az elemző azért tartott furcsának, mert, mint mondta a kamatemelés közvetlen hatása minimális, így csak a befektetői hangulat változásával magyarázható.

A Mol 130 forinttal, 1,10 százalékkal 11 710 forintra csökkent. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 2,58 százalékkal 4150 forintra esett. A Richter-papírok árfolyama 34 forinttal, 0,89 százalékkal 3766 forintra gyengült.

Ismét gyengült a forint az euróval szemben, az esti órákban 306,5 forintot kellett egy euróért adni. Ennél kisebb mértékű volt a svájci frank emelkedése, az ugyanis csak a 285-ös szintet lépte át. Közel két forinttal ugrott meg a dollár, és a keresztárfolyam a 275-ös szintet vette célba.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!