2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A TVK-csoport harmadik negyedévi adózott eredménye 1,953 milliárd forint volt, 40,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság nem auditált, konszolidált, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti beszámolójában a BÉT honlapján szerdán.

Az első háromnegyedévi adózott eredmény 1,36 milliárd forint volt, szemben a 2009. évi azonos időszaki 7,6 milliárd forintot meghaladó veszteséggel.

Az értékesítés árbevétele a harmadik negyedévben éves összehasonlításban 27,7 százalékkal, az első háromnegyedévben pedig 45,1 százalékkal nőtt: 97,5 milliárd forintot, illetve 270 milliárdot tett ki.

A harmadik negyedévi üzleti eredmény 2,4 milliárd forint, az első kilenc havi 4,3 milliárd forint volt. A harmadik negyedévi eredmény mindössze 198 millió forinttal marad el az előző negyedévitől.

Az üzleti eredmény nagymértékű javulása 2010. első háromnegyed évében az előző év azonos időszakához képest az integrált petrolkémiai árrés emelkedésének, a termelés és értékesítés mennyiségi növekedésének, az olefin melléktermékárak kedvező változásának, a villamos energia árak csökkenésének valamint, a hatékonyságjavító erőfeszítéseknek a hatására következett be. Ugyanakkor a forint árfolyammozgása kedvezőtlenül hatott az eredményre - jegyzi meg a társaság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!