3p

Hiába volt pozitív bejelentése hétvégén a kínai miniszterelnöknek, a "görög mizéria" miatt a bizonytalanság uralja továbbra is a piacokat. Ennek következtében a svájci frank továbbra is az aggódó befektetők mentsvára, áll a Commerzbank napi kommentárjában.

EUR/HUF (267,70 – 270,50): Természetesen ez a hét is az EU-ról és a görögökről fog szólni, és a mai nap hasonlóan a péntekihez inkább semleges/pesszimista hangulatban indul. Ma reggel csak egy hajszálnyira voltunk a 270-es szint átlépésétől, de még nem sikerült áttörni az ellenállást. A hétvégén a kínai miniszterelnök tett látogatást nálunk (ami egyébként nagy diplomáciai siker), és egy nyilatkozatában minden konkrétumot nélkülözve kijelentette, hogy Kína "bizonyos mennyiségű" államkötvényt vásárolva segítő kezet nyújt a nehézségekkel küszködő Magyarországnak. Ez a hír, ha nem lenne a görög adósság-Odüsszeia, akkor önmagában erősítette volna a forintot, de mivel fokozott az aggodalom a görögök helyzetével kapcsolatban, illetve nem tudjuk, hogy a bizonyos mennyiség milyen számot és utána hány nullát takar, ezért elmaradt a reakció is. Számos fordulattal teli esemény lesz a héten, ezek sikeressége nagyban befolyásolni fogja a hangulatot, ha megnyugszik a piac 266-ig is van esély a visszaerősödésre, de ha negatív híreké lesz a főszerep, akkor 271-272 környékére is szökkenhet az EUR/HUF árfolyama.

EUR/USD (1,4050 – 1,4200): A görög törvényhozók már ma megkezdték (eredetileg csak kedden indult volna a vita) három napos vitájukat a 78 milliárd eurós megszorító csomagról. A végső szavazás a menetrend szerint várhatóan 29-én fog bekövetkezni. A törvény végrehajtásának technikai részleteit várhatóan csütörtökön tárgyalják. Ha megszavazzák a törvényt, akkor az EU pénzügyminisztereinél fog "pattogni a labda", ők július 3-án fogják eldönteni, hogy az új megszorító csomag fejében lehívhat-e az ország a már megítélt segélyből. A mai nap folyamán fontosabb makroadatok csak az Egyesült Államokból fognak érkezni (privát szektor májusi költekezése / fogyasztása), de várhatóan a hellén parlament eseményei lesznek inkább a kereskedők fókuszában. Ahogy az EUR/HUF árfolyamában is nagy a szórás a közeljövőt illetően, úgy az EUR/USD esetében is esély van az 1,40 körüli és az 1,44 feletti értékekre. Hogy végül melyik irányt veszi célba az árfolyam az döntően a görög ellenzéken fog múlni.

CHF/HUF (225,50 – 228,75): Aggódnak a kereskedők a görög végkifejlet miatt, nagy ívben kerülik a kockázatot, ez ma újabb rekordokat eredményezett, az EUR/CHF mélypontja 1,1806, míg a CHF/HUF keresztárfolyam új csúcsa 227,95 volt. Könnyen lehet, hogy nem ez volt az utolsó csúcsdöntés, de inkább ne legyen igazunk.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!