2p

Az európai gazdasági problémák mellett több gyenge amerikai makrogazdasági adat is napvilágot látott kedden, ami tovább húzta lefele a New York-i tőzsdeindexeket.

Egy százalék körüli csökkenéssel zártak a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a keddi kereskedés során, így immár harmadik napja zártak mínuszban a mutatók. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,82 százalékos gyengüléssel 12617 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,94 százalékkal 2863 pontra süllyedt, az S&P 500-as mutató 0,9 százalékkal 1338 pontra esett.

A tőzsdemutatók vegyesen indítottak, de nem sokkal később már mindegyik vezető index a hétfői záró érték alá került részben a napközben ismertetett, csalódást okozó negyedéves amerikai vállalati eredményekre, továbbá az euróövezetből érkező újabb kedvezőtlen hírekre reagálva.

Eladásra késztette a befektetőket az is, hogy az amerikai jegybank (Fed) richmondi körzetének júliusi feldolgozóipari mutatója zsugorodást jelzett, miután a múlt héten a New York-i és a philadelphiai feldolgozóipari index is csökkent. A hajnalban publikált kínai beszerzési menedzserindex ugyan megnyugtatóan alakult, ám mind az európai, mind az amerikai PMI mutatók a vártnál gyengébbek voltak, ami szintén a bizonytalanságot erősítette.

A hétfői történelmi csúcs után kedden is nőttek a tízéves spanyol kötvényhozamok, és felerősödött az a várakozás, hogy az euróövezet negyedik legnagyobb gazdasága is nemzetközi mentőcsomagra szorul.

Az is szerepet játszott a New York-i tőzsdemutatók gyengülésében kedd estig, hogy a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Németország lehetséges legjobb, "Aaa" szintű kormánykötvény-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service. A hitelminősítő az euróövezeti adósságválság "egyre bizonytalanabb" kimenetelére, a görög eurótagság megszűnésének megnövekedett kockázatára és más valutauniós tagállamok kényszerű külső megsegítésének ugyancsak növekvő lehetőségére hivatkozott.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!