Az első mindenképp az általános piaci helyzet. A befektetők újabban ismét kerülik a nagyobb kockázatokat. A svájci frank hagyományosan tekintélyes, erősnek, értékállónak tartott valuta, ezért borús, viharos piaci időkben menedékhelynek számít, csakúgy, mint az arany vagy az amerikai kincstárjegy. Az euró gyengesége rontja a forint esélyeit is.
Egy másik ok a Svájci Nemzeti Bank pénzügypolitikája. A Svájci Nemzeti Bank a legutóbbi, júniusi monetáris politikai értekezletéről kiadott közleményéből kihagyta az addig ismételgetett határozott és feltétlen ígéretet az egy éve tartó masszív nyíltpiaci beavatkozások folytatására, mondván, hogy "jórészt elmúltnak" látja a deflációs veszélyt. Ugyanis, miközben a svájci frank erősödése fékezhetné Svájc exportját, ugyanezt az exportot már jobban támogatja a növekvő külföldi kereslet. Legalábbis így látta a helyzetet a központi bank júniusban, ezért nem akart több pénzt költeni a frank piaci stabilizálására.
A Svájci Nemzeti Bank elnöke, Philipp Hildebrand minden adandó alkalommal elmondja: ezentúl is nagyon figyelnek a svájci frank felértékelődéséből is származható deflációs veszélyre, amit növelhet, ha a világgazdaság romlik - mert attól nő a kereslet a svájci frankra, ellenben éppen ugyanakkor csökkenhet a kereslet a svájci exportra. A bank legközelebb szeptember 16-án ad ki közleményt a következő értekezletéről, és addig mindenképp szabad a pálya a frank további drágulására játszó befektetők számára.
További ok számos elemző szerint az, hogy világszerte csökkent a hitelezés, és külön adminisztratív intézkedéssekkel betiltották, illetve a korlátozták a devizahitelezést a kelet-európai országokban. Magyarországon már nem szabad új jelzálogalapú devizahitelt kiadni. A sokkal nagyobb lengyel piacon még csak különféle korlátozásoknál tartanak, de jövő év elején gyakorlatilag ott is megszűnhet az új devizahitelezés, ha - amint a további szigorítási tervek közül hírlik - jelzáloghitelt majd nem adhat többé devizában az a bank, amelynek a jelzáloghitelei között a devizában nyújtottak aránya eléri az 50 százalékot. Egy kivételével az összes lengyel banknál már most is nagyobb 50 százaléknál ez az arány.
A devizahitelezés leállításának az a következménye, hogy nincs új hitelfelvevő, aki svájci frankot adna el, amikor a hitelét hazai valutára váltja számára a bankja. Csak a hiteltörlesztők maradtak a piacon, vagyis azok, akik - akiknek nevében és számára - a hitelező bankok külföldi valutát vásárolnak a törlesztés végett. Vagyis ezen a piacon már nincs új eladó, csak vevő, tehát az árak nőnek.
A svájci frankot erősítő tényezők között lehet az is, hogy a nemzetközi pénzügyi piacokon gyakorlatilag megszűnt a hozamelőnyjáték. A hozamelőnyjáték (carry trade) lényege, hogy a befektető kis kamatú valutát - például svájci frankot - vesz kölcsön, azt eladja magas kamatú valutáért - például forintot vesz -, azt befekteti helyi állampapírba vagy más, magas hozamú eszközbe. Lejárat után visszafelé lejátssza az egészet, és jól jár, ha közben a két valuta közti árfolyam nem vagy nem túlságosan az ő kárára alakult. Ez a módszer szinte önmagát megvalósító jóslatként működött egészen 2008 nyár végéig. A forint, akkor úgy tűnt, megállíthatatlanul erősödött, mert a piacon az volt a nézet, hogy az Egyesült Államokból indult "nem elsőrendű válság" el fogja kerülni a kelet-európai pénzügyi piacokat, hiszen azokat, viszonylagos fejletlenségüknek köszönhetően, közvetlenül nem fertőzték meg a bukott, "mérgezett" származékos értékpapírok. Az akkori helyzetben a világviszonylatban magas magyar alapkamat különösen vonzóvá tette a forintot.
A 2008 őszi leolvadással, a kelet-európai gazdaságok és valuták iránti bizalom megrendülésével a hozamelőnyjáték úgyszólván eltűnt, és azóta sem tért vissza, hiába emelte meredeken alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank, és hiába magas az még most 5,25 százalékon például a csaknem nulla százalékos svájci irányadó kamathoz képest. A következmény ugyanaz, mint a devizahiteleknél: egy jelentős befektetői csoporttal csökkent azok száma, akik sok svájci frankot adnak el.
MTI/mfor.hu
