3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szerdán kezdett magához térni a magyar deviza az előző napi zuhanás után, a jelek szerint nem küldték padlóra a hazai fizetőeszközt.

Szerda délelőtt erősödést mutatott a forint az előző napi nagy esés után, kora délután 277 alatt volt már az euró árfolyama. A részvénypiacokon is javult a hangulat, a dollár pedig gyengülésnek indult az euró ellenében, így elhárultak az akadályok a forint korrekciója elől.

276,41 forintot kellett adni egy euróért szerdán kora délután a bankközi devizapiacon, ez több mint fél százalékkal alacsonyabb volt a keddi árfolyamnál. A dollárral szemben 189,62-ig kapaszkodott vissza a magyar fizetőeszköz, a svájci frank jegyzése pedig 182,59-nél volt.


Kedden csúnyán odacsaptak a forintnak, hiszen fokozatos gyengüléssel estére 279 környékére emelkedett az euró ára, ami 2,5 százalékos gyengülést jelentett hétfőhöz képest. Ezzel a forint alulteljesítő volt a régióban is, a környező országok devizái nem buktak ekkorát. A forint esése egyébként technikailag is érdekes volt, mivel hónapok óta nem volt példa hasonlóan gyenge árfolyamra, korábban rendre visszafordult 277 körül a magyar deviza.

A tegnapi gyengülés több okra volt visszavezethető: egyrészt a dollár fokozatosan erősödött az euróval szemben, ez tette lejtőre a régió devizáit. A zöldhasú a kedd reggeli 1,4650 körüli szintekről estére 1,45 környékére kapaszkodott az euróval szemben. Szerdán aztán a dollár is korrigált, délután már 1,4570 körül állt az árfolyam.

A másik ok az osztrák bankok háza tájáról érkező bizonytalan hírekben keresendő, ez ugyanis általánosan pesszimista hangulatot okozott az európai részvénypiacokon is. A Fitch nemzetközi hitelminősítő leminősítés veszélyét említette Európa azon bankjaival kapcsolatban, melyeknek jelentős kitettségeik vannak kereskedelmi ingatlanokban. A hitelminősítők egyébként sem tétlenkedtek az utóbbi napokban: a múlt hét végén először a Fitch sorolta vissza Görögország adósságkilátását, majd a S&P tett ugyanígy Mexikó esetében. Emellett utóbbi cég szakemberei Spanyolország és Portugália besorolásának kilátását negatívra változtatták, ami egy esetleges leminősítés előszele szokott lenni.

Az sem tett jót a piaci hangulatnak, hogy Amerikában kedd délután közölték a termelői árindexeket, melyek a vártnál nagyobb emelkedést mutattak. Sok befektető ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Fednek lassan az inflációval is meg kell küzdenie, ami a korábban vártnál előbb elhozhatja a kamatemelést. A szerdai ülésen minden bizonnyal még 0,25 százalékon marad az amerikai alapkamat, azonban a jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a vártnál előbb elkezdődhet a kamatemelési ciklus.


Az MNB jövő hétfőn tartja idei utolsó kamatdöntő ülését, melyen az elemzők arra számítanak, hogy további 50 bázisponttal 6 százalékra csökken majd a kamat. Mindez annak ellenére várható, hogy novemberben emelkedett az infláció, illetve a forint is gyengébb, mint az utóbbi hónapokban.

Szerdán egyébként a forint mellett a régiós devizák is kapaszkodtak vissza: a lengyel zloty 0,6 százalékos erősödés után 4,1852-nél állt az euróval szemben, míg a cseh korona 0,1 százalékot javított.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!